Mária
-7 °C
3 °C

Hamis bizonyítványokat árusítottak Nyíregyházán

MTI
2001.10.02. 16:51
Okirat-hamisítás alapos gyanújával eljárást indított a rendőrség egy 47 éves tanári diplomával rendelkező nyíregyházi lakos ellen, aki egy 33 éves, szintén tanári végzettségű társával együtt árusított felső- és középfokú iskolai bizonyítványokat, nyelvvizsga okmányokat, illetve jogosítványokat a szabolcs-szatmári megyeszékhelyen. A kitöltetlen bizonyítványokat a fiatalabb férfi lopta az egyik oktatási intézményből és adta át bűntársának. Az eddigi vizsgálat megállapítása szerint három olyan személyt hallgatott ki a rendőrség, aki harminc-harmincezer forintért kereskedelmi és vendéglátói szakirányú végzettséget igazoló hamis dokumentumot vásárolt a gyanúsítottaktól. Egy másik személy százhúszezer forint előleget adott egy felsőfokú diplomáért és nyelvvizsgáért, de az még nem derült ki, hogy a dokumentumot megkapta-e.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!