Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Milliárdos olajügy a bíróságon

MTI
2001.10.15. 19:09
Kapcsolódó cikkek (1)
Több milliárd forintos kárt okozó, nyolc évvel ezelőtti olajügy tárgyalását kezdte meg hétfőn a Fővárosi Bíróság. A vádirat ismertetését követően a bíróság hozzákezdett a tíz vádlott meghallgatásához, aki között van egy ügyvéd, egy olajkereskedő és két vámügyintéző is. Az elsőrendű vádlott tagadta bűnösségét.

Az ügyészség szerint a vádlottak egy bűnszövetség tagjai, illetve középszintű irányítói voltak, de a bűnszervezet felső szintű irányítóinak személyét nem sikerült megállapítani - áll a Fővárosi Főügyészség vádiratában. Az eljárás adatai szerint a bűnszövetség oly módon importálta és forgalmazta az üzemanyag célú kőolajszármazékokat, hogy eközben nem fizetett közterheket. Erre a halasztott vámfizetés lehetőséget adott számukra. Miután 1994 májusában a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága üzemanyag-import esetén megszüntette a halasztott vámfizetés lehetőségét, a vádlottak új módszert kezdtek alkalmazni. A vámbiztosíték megfizetését hamis, vagy hamisított banki, postai okmányokkal igazolták és így jutottak hozzá a vámkezelt kőolajtermékekhez. A büntetőper kedden a vádlottak meghallgatásával folytatódik.