Kiugrott egy kínai a Szent László kórház betegszobájából

MTI
2001.10.21. 22:46
Öngyilkosságot kísérelt meg egy kínai állampolgár vasárnap este Budapesten. A 24 éves rendőrségi őrizet alatt álló nő a Szent László kórház harmadik emeleti betegszobájából vetette ki magát. A nőt gyomormérgezésre utaló tünetekkel szállították a Gyorskocsi utcai fogdából az egészségügyi intézménybe. Az emberrablás büntette és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő nő azt használta ki, hogy amíg a betegszoba mosdójában volt, lekerült róla a bilincs. Onnan visszatérőben észre vette a nyitott ablakot, amelyen kiugrott. A nő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kínai állampolgár egyike annak a háromtagú társaságnak, amely néhány nappal ezelőtt elrabolt egy 17 éves mongol fiatalembert. Szabadon bocsátása fejében háromezer dollárt követeltek édesapjától, aki állításuk szerint ennyivel tartozott nekik.