Lenin temetését sürgeti a Demokratikus Oroszország

MTI
2001.11.08. 10:18
Újra felvetette Lenin eltemetésének és így a moszkvai Vörös téren álló mauzóleum felszámolásának a gondolatát a Demokratikus Oroszország elnevezésű tömörülés az idei november 7-i évforduló alkalmából. Ruszlan Linykov, a párt ügyvivője azt is kijelentette: mozgalmuk magára vállalná a temetés költségeit. Álláspontja szerint Leninnek szülővárosában, a halála után a bolsevik vezér eredeti családnevéről elnevezett Uljanovszkban kellene megadni a végtisztességet. A Demokratikus Oroszország azt javasolja Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a temetés megszervezésére állítson fel bizottságot az államfői hivatal és civil szervezetek képviselőiből. A Szovjetunió felbomlása, illetve a pártállam megszűnése óta többször felvetődött Oroszországban Lenin eltemetésének a gondolata. A kommunista párt és társszervezetei azonban elkeseredetten ellenálltak ezeknek a kísérleteknek, azt is kilátásba helyezve, hogy ha kell, erőszakkal akadályozzák meg bálványuk elszállítását. A mumifikált holttest így a mauzóleumban maradt, csak a díszőrséget szüntették meg az épület előtt. Megválasztása után Putyin elnök egyébként nem támogatta Lenin eltemetését.