Árpád
-1 °C
9 °C

Négy évet kapott a sósavas támadó

MTI
2001.11.23. 17:37
Maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt négy év börtönbüntetésre ítélte pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) azt a férfit, aki áprilisban sósavval öntötte le volt élettársa tizenegy éves kislányát. Az ítélet nem jogerős. . A vádlott és védője enyhítésért, illetve téves minősítés megállapításáért fellebbezett.

A bíróság indoklásában kifejtette, hogy nem fogadták el a bűncselekménye elkövetését beismerő Kövesdi József vádlott védekezését, miszerint hirtelen felindulásból cselekedett. Enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság Kövesdi József megbánó vallomását, súlyosbító körülményként büntetett előéletét. Kövesdi József és volt élettársa viszonya 2000 decemberétől 2001 márciusáig tartott. Miután szakítottak, Kövesdi József sósavat vásárolt, hogy öngyilkosságot kövessen el vele. Nem sokkal később a VII. kerületi Kertész utcai iskola elé ment, ahol a sósavat a kislány arcába és nyakára öntötte, majd az üveget eldobva elfutott a helyszínről