Ambrus
-7 °C
3 °C

Bíróság előtt a késeléssel gyanúsított család

MTI
2001.12.10. 12:17
Életveszélyt okozó testi sértés kísérletének alapos gyanúja miatt állítottak bíróság elé hétfőn Szegeden egy csongrádi családot és rokonait, akiket azzal vádolnak, hogy két férfit megvertek, megszurkáltak. A Csongrád Megyei Bíróságon kezdődött büntetőper vádirata szerint a családfő, a felesége, a fiai és néhány rokona Csongrádon először tavaly augusztusban bántalmazott súlyosan egy férfit, majd szeptemberben egy másikat vertek és szurkáltak meg. Az első esetben az egyik rokon egy borozóban délelőtt összeszólalkozott egy helybéli férfival, délután ezt a férfit már az egész család és több rokon várta, s amikor távozott a kocsmából, az utcán nekiestek, agyba-főbe verték, különféle hegyes és éles eszközzel összekaszabolták, eközben a vádlott felesége biztatta őket, hogy üssék agyon - állítja a vádhatóság.

Az ügyészség szerint a következő hónapban hasonló "akciót" hajtott végre a társaság. Egy szórakozóhelyen belekötöttek egy férfiba, majd az egész család Csongrád főutcáján nekiesett, megverték és hátba szúrták. A vádirat szerint mindkét megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság közlése szerint az első fokú ítélet egy hét múlva várható.