Natália
-3 °C
7 °C

Rendőrkézen a szigetszentmiklósi bűnbanda

MTI
2001.12.11. 13:36
A várost rettegésben tartó népes bűnbandát (két családot) fogtak el a rendőrök hétfőn hajnalban Szigetszentmiklóson. A bűnözők évek óta rablásból, gépkocsi-feltörésből, besurranó tolvajlásból éltek, és magatartásukra a durvaság, az agresszivitás, a gátlástalan vakmerőség volt jellemző. A helyi rendőrök a Készenléti Rendőrség Terrorelhárító Csoportja a családok kilenc tagját a lakásukon fogták el, a 22 éves Szendrei Vilmost még keresik a nyomozók. A házkutatás során a rendőrök televíziókat, hifi-tornyokat, ékszereket foglaltak le.

Az eljárást nehezíti, hogy a megfélemlített károsultak egy része még most sem mer tanúnak jelentkezni, pedig olyan is van köztük, akit hasba szúrt az egyik bandatag. A banda tagjainak többi között bűnszövetségben elkövetett cselekmények miatt kell majd felelniük.