Judit
3 °C
6 °C

Műtrágyalopás a péti Nitrogénműveknél

2001.12.18. 20:48
Több tízmillió forint kárt okozott a péti Nitrogénműveknek az a bűnbanda, melynek három tagja már előzetes letartóztatásban van. A műtrágyalopásra szakosodott szervezet akkor bukott le, amikor november 20-án a részvénytársaság fegyveres biztonsági őrei megállítottak egy, a gyártelepről távozó pótkocsis teherautót, és kiderült, hogy a sofőr hamis papírokkal akart huszonkét raklap műtrágyát kicsempészni. A teherautó sofőrje elmondta: a fuvarral a jármű tulajdonosa, egy keszthelyi vállalkozó bízta meg, aki telefonon adta neki az utasítást, azt, hogy hová menjen, melyik portán jelentkezzen, kitől kapja meg a szállítólevelet, hol fogják felpakolni a rakományt, és végül azt is, hogy hová kell szállítania az árut. Ezek után a várpalotai kapitányság nyomozói kezdtek nyomozni az ügyben, és még aznap este őrizetbe vették a sofőrt és megbízóját is. Velük egy időben fogdába került a vállalat két alkalmazottja, egy gépkezelőként foglalkoztatott várpalotai férfi, és egy pétfürdői portás is. Mivel valószínű volt, hogy a bűnbanda nem egyetlen alkalommal próbált meg hamisított okmányokkal műtrágyát lopni az üzemből, a feltételezett több tízmillió forintos kár miatt a főkapitányság nyomozói vették át a bűnügyet. A szálak a részvénytársaság egyik osztályvezetőjéhez vezettek, akit november 28-án vettek őrizetbe. A bíróság nem sokkal később az 50 éves Sz. Mihályt előzetes letartóztatásba helyezte. Közben beigazolódott a gyanú, hogy a társaság tevékenysége mögött a csalás és egyéb vagyon elleni bűncselekményekért már többször elítélt 36 éves, keszthelyi Lendvai János áll. Őt azonban egyelőre még nem sikerült elfogni, a főkapitányság nyomozó osztálya elfogató parancsot adott ki ellene.