Kivételes eljárás Soproni Ágnes színésznő gyilkosa ügyében

Népszabadság
2001.12.27. 11:36
A Fővárosi Bíróság február 20-ra tűzte ki a büntetőpert, amelyet kivételes eljárás keretében tárgyalnak. Rendhagyó módon ugyanis két bíró és három ülnök ítélkezik majd. A törvény ezt csak kivételes és indokolt esetekben teszi lehetővé az elsőfokú eljárásban, többek között akkor, ha a bizonyítás nehézségekbe ütközik.

Soproni Ágnes színésznő eltűnését tavaly március 13-án jelentette be fia, P. András a rendőrségen. Kezdetben államigazgatási eljárás keretében próbálták megkeresni a színésznőt, később azonban bűncselekményre utalóadatokra bukkant a rendőrség. Így lett gyanúsított a színésznő fia és annak két ismerőse. A vád szerint P. András egyik barátja, L. Zsolt vállalkozott arra, hogy megöli a színésznőt. A gyilkosságot végül tavaly március 9-én követték el a színésznő családi házában. Zsolt a vád szerint az alvó Soproni Ágnest egy kábeldarabbal fejbe verte, majd megfojtotta. P. András ez idő alatt az emeleten zenét hallgatott. Másnap a holttestet betették a fürdőkádba, ahol L. Zsolt feldarabolta. Március 11-én a feldarabolt holttestet elásták a Solymár környéki erdőben. P. András két nappal később pedig bejelentette a rendőrségen, hogy eltűnt az édesanyja - állapítja meg a vádirat. Az ügyészség L. Zsoltot előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolja. P. András ellen ugyanezen cselekmény felbujtójaként emeltek vádat.