Januárban lezárul a zámolyi nyomozás

Magyar Nemzet
2002.01.09. 07:49
Várhatóan még ebben a hónapban lezárul a zámolyi emberölési ügy pótnyomozása. Az eddigi eredményekről az illetékesek egyelőre nem nyilatkoznak. Morócz Emil, a Fejér Megyei Bíróság szóvivője a napilapnak elmondta: amennyiben a nyomozás - amelyet az egyes számú tanú vallomása alapján rendelt el néhány hónappal ezelőtt a büntetőtestület - sikertelennek bizonyul, úgy az ügy visszakerül a bírósághoz. Mint az korábban a nyilvános tárgyaláson elhangzott, a rendőrségnek többek között azt kell kiderítenie, hogy valóban kábítószer-kereskedelem állt-e az 1999 augusztusában Zámolyon, a cigányok házainál történt gyilkosság hátterében. Arra is választ vár a bíróság, hogy tudott-e valaki a gyilkosság első számú gyanúsítottjának, K. Krisztiánnak és a korábban kábítószer-túladagolásban elhunyt Daróczi Magdolnának a kapcsolatáról. Információk szerint a rendőrségnek azt is meg kell tudnia, hogy Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, valamint Krasznai József, a zámolyi romák szószólója és Hell István újságíró valóban közvetlenül a gyilkosság után Zámolyra utaztak-e annak érdekében, hogy kidolgozzák a romák az ügyre vonatkozó vallomásait. A lap úgy tudja: előfordulhat, hogy a bíróság megidézi az érintetteket. Mint ismert: a gyilkosság elkövetésével K. Krisztiánt vádolják, valamint hat társát garázdasággal gyanúsítják. A folyamatban lévő büntetőperben tavaly ősszel meghallgatott "védett" tanú vallomása szerint az emberölés társtettese a Strasbourgban menedékjogot szerzett G. László volt, aki lapértesülések szerint decemberben elhunyt.