Félmillió dohányosnak írtak fel egy halálos leszoktató gyógyszert

MTI
2002.01.18. 16:16
Nagy-Britanniában ötvenheten meghaltak azok közül, akik egy Zyban nevű gyógyszert szedtek, hogy leszokjanak a dohányzásról.

Az állami gyógyszerfelügyelet pénteki közleménye szerint azonban egyelőre még nem rendelkeznek arra vonatkozó bizonyítékkal, hogy a Zyban szedése és a halálesetek között közvetlen összefüggés lenne. A legtöbb esetben a páciensek rossz egészségi állapota is előidézhette elhalálozásukat, tizennégy esetben pedig az illetők haláluk előtt már nem is vettek be Zybant.

A Zyban nevű szert 2000 július óta forgalmazza a GlaxoSmithKline elnevezésű brit gyógyszerészeti konszern. 2001. november 30-ig mintegy fél millió embernek írták fel az orvosok Nagy-Britanniában.

Idén január 10-ig hétezer esetben regisztráltak mellékhatást, többek közt álmatlanságot, csalánkiütést, fejfájást, hányingert és szédülést. Ezeket azonban más tényezők is előidézhették - hangsúlyozta közleményében a gyógyszerfelügyelet.

A GlaxoSmithKline cég szóvivője szerint semmi ok sincs annak feltételezésére, hogy a Zyban szedése növelné az elhalálozás kockázatát. Aki Zybant szed, az többnyire már évek óta dohányzik és már emiatt is nagyobb annak az esélye, hogy elhalálozik - olvasható az AFP jelentésében.