Mária
-6 °C
-2 °C

Korábban gyilkolt, most rabolni próbált

MTI
2002.01.21. 19:10
Veszedelmes bűnöző próbálta meg késsel a bevétel átadására kényszeríteni egy székesfehérvári hi-fi üzletben az eladónőt, s súlyosan megsebesítette annak segítségére siető férjét hétfőn - tájékoztatta az MTI -t a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. R. Szabó Ágnes elmondta: az enyingi férfi vásárlási szándékot színlelve lépett be az egyszemélyes üzletbe, majd kést rántott, s a bevétel átadására akarta kényszeríteni az üzletben egyedül tartózkodó eladónőt. Az ellenállt, dulakodni kezdtek, amikor belépett a hölgy férje, aki felesége segítségére sietett. Őt a rabló több késszúrással a könyökhajlatában, a felkarján és vesetájékon súlyosan megsebesítette.

A rendőrségen kiderült, hogy az üzletet kirabolni szándékozó, 44 éves M. János ismert és veszedelmes bűnöző. Emberölésért 1980-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, amiből húsz évet le is töltött, s 2000-ben szabadult. Azt megelőzően emberölés kísérletéért és nemi erőszakért állt a bíróság előtt. Rendőrségi kihallgatása még tart. Az eladónő férjét a mentők a Szent György Kórházba szállították, s a sürgősségi osztálytól kapott információ szerint állapota súlyos, folyik az operálása.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!