Mária
-6 °C
-2 °C

Megharapta a rendőrt a lefülelt zsebtolvaj

MTI
2002.01.22. 16:03
Megharapta az intézkedő rendőrt egy zsebtolvaj - a hétfő délutáni esetről kedden tájékoztatták a sajtót a salgótarjáni rendőrkapitányságon. Uzelmann Antal százados elmondta: két kollégájával együtt éppen az Etesre közlekedő buszra várt, amikor egy asszony felkiáltott, hogy elveszett az igazolványtárcája. Valaki megjegyezte, hogy biztosan a mögötte álló férfi vette ki a táskájából, s a tárca ebben a percben valóban a földre pottyant a meggyanúsított férfi előtt. A százados igazoltatni akarta a fiatal férfit, aki viszont megpróbált elmenekülni, s dulakodni kezdett az intézkedő rendőrrel. A rendőr századosnak a segítségére sietett Vojtkovszky Csaba törzsőrmester, valamint Varga Brigitta törzsőrmester is, de valamennyien szolgálaton kívül, civilben voltak, így kényszerítő eszközt nem tudtak alkalmazni. Dulakodás közben a férfi olyan erősen beleharapott a százados kezébe, hogy a sebet később orvosnak kellett ellátnia. Végül a rendőrök a kapitányságról kértek segítséget ahhoz, hogy megbilincselhessék a zsebtolvajt. Kiderült: visszaeső bűnözőt fogtak. A férfit ezenkívül a balassagyarmati börtön is körözte, mert "elfelejtett" bevonulni a legutóbbi lopásért kapott nyolc hónapi büntetés letöltésére. A férfi bevallotta, hogy lopás céljából vegyült a várakozók közé. A rendőrségi vizsgálat megkezdődött, a férfit Balassagyarmatra szállították, ahol megkezdte előző büntetése letöltését.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!