Kölcsön adta sárkányrepülőjét, felfüggesztett börtönt kapott

MTI
2002.01.24. 20:25
Egy halálos kimenetelű sárkányrepülő-baleset kapcsán fél év, egy évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) csütörtökön kihirdetett felülvizsgálati döntésével. A vádlott a miskolci repülőtéren 1997 augusztusában átadta sárkányrepülőjét egy pilóta ismerősének, aki mintegy 20-25 percet repült vele, ám a szerkezet leszállás közben megbillent, majd a földhöz csapódott és az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az ügyészség szerint a vádlott nem győződött meg arról, hogy a sértett ki van-e képezve erre a típusra, a vádlott a rá vonatkozó szabályok szerint nem engedhette volna át ismerősének a sárkányrepülőt. A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság által jogerősen kiszabott 10 havi felfüggesztett szabadságvesztést fél évre mérsékelte, ugyanakkor a légi járművezetésétől való egyéves eltiltást hatályában fenntartotta az 1997-ben Miskolcon történt halálos kimenetelű sárkányrepülő-baleset ügyében.