Sűrű köd az utakon

MTI
2002.02.04. 09:19
Országszerte sűrű köd okoz gondot a közúti forgalomban. Különösen sűrű, csupán 50-100 méternyi látótávolságot biztosító köd lassítja a forgalmat az M7-es autópályán Székesfehérvártól a Balatonig, az M1-esen szakaszosan, az M5-ösön Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, továbbá a Dunántúlon, Somogy, Tolna, Baranya és Fejér megyében, a Duna-Tisza közén, északon Nógrád megyében, a Borsod megyei folyók völgyében és a Tiszántúlon, főként Polgár környékén. Az M0-son a legrosszabb a helyzet, ahol még az 50 métert sem éri el a látótávolság és sok helyen csak araszolva közlekedhetnek a járművek.

Budapest külső kerületeiben, főként a budai hegyekben, valamint a Duna mindkét oldalán köd lepte be az utakat, s a nedves, csúszós burkolat óvatosabb közlekedésre készteti a járművezetőket. A MÁV vonalain a köd nem okoz gondot, s így menetrend szerint, késés nélkül közlekednek a vonatok. Mindössze két helyen, Tápiógyörgye és Újszász között, valamint Turánál felsővezeték-javítás miatt kell napközben néhány perces késésre számítani, amíg a villanyomozdonyt dízelvontatóval váltják fel az érintett szakaszon. A meteorológiai előrejelzések szerint a nyugati országrészben felszakadozik és megszűnik a köd, így néhány órás napsütésre is számítani lehet. A hőmérséklet a ködös helyeken 5 fok alatt marad, a napsütötte tájakon pedig elérheti a 10 fokot.