Megtalálták az elégetett nő gyilkosát?

MTI
2002.03.19. 23:30
Előzetes letartóztatásba helyezték kedden azt a férfit, aki alaposan gyanúsítható, hogy tavaly júniusban megölt egy 29 éves nőt, majd a hölgy eltűnésének látszatát akarta kelteni - közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Elmondta: tavaly június 28-án Pusztaszabolcson lángra lobbant gumiabroncsok és szalmakazlak oltása közben megégett emberi tetemre bukkantak a tűzoltók; két nap múlva pedig a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett egy pusztaszabolcsi nő eltűnéséről. A két ügy kapcsán felmerült annak a lehetősége, hogy a megégett holttest az eltűnt asszonyé lehet. A nyomozók feltételezését DNS-vizsgálat igazolta, s annak alapján a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen emberölés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Hétfőn előállítottak, majd kedden előzetes letartóztatásba helyeztek egy 48 éves pusztaszabolcsi férfit, aki a rendőrség szerint alaposan gyanúsítható az asszony megölésével. A férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését.