Natália
-3 °C
8 °C

Megrongálták az SZDSZ vásárosnaményi irodáját

MTI
2002.03.31. 11:35
Fekáliával kenték össze ismeretlen tettesek az SZDSZ vásárosnaményi irodájának ajtaját, portáját és tábláját vasárnapra virradó éjjel - mondta el az MTI-nek a párt helyi képviselőjelöltje. Iványi Tamás közölte, hogy az SZDSZ a vásárosnaményi rendőrkapitányságon feljelentést tett az ügyben, az eljáró hatóság rongálás vétsége miatt indított vizsgálatot ismeretlen tettesek ellen.

Iványi Tamás hangsúlyozta: negyedszer indul az országgyűlési képviselőválasztáson, de ilyen durva atrocitással még nem találkozott. Szerinte a mostani kampány során sem voltak jellemzőek a jó ízlést messze túllépő megnyilvánulások, kisebb plakátrongálások előfordultak ugyan, de azok nem lépték túl az elviselhetőség mértékét. Iványi Tamás különösen szomorúnak tartja, hogy "az SZDSZ irodáját meggyalázók húsvét szent ünnepének éjszakáján ideológiai nézetkülönbségtől vezéreltetve követték el tettüket".