Kilenc év fegyház a baseballütős rablásért

2002.04.02. 11:45
Kilenc év fegyházban letöltendő büntetésre ítélte a Csongrád Megyei Bíróság azt a férfit, aki tavaly márciusban két társával együtt összevert és kirabolt két kínai férfit. A bíróság tettestársként elkövetett rablással és súlyos testi sértéssel vádolta a férfit, akit jogerős ítéletében a szabadságvesztésen túl 10 év közügyektől való eltiltásra is kötelezett. Tavaly márciusban a Szegeden élő férfi és két társa megtudta, hogy két kínai férfi nagyobb pénzösszeggel áruvásárlási céllal Budapestre indul. A tettesek egy panelházban megvárták a férfiakat, majd rájuk támadtak. A két kínai kimenekült a lépcsőházból, azonban a rablók utol érték és baseballütőkkel súlyosan megverték őket. Ezután elvettek tőlük egy 1 millió 300 ezer forintot tartalmazó táskát és elmenekültek. A tárgyalás alatt az elítélt férfi nem volt hajlandó megnevezni társait, így azok kiléte továbbra is ismeretlen.