Vilma
-7 °C
4 °C

Fekete Angyal Amerikában: tíz beteg megölésével vádolják

Inforádió
2002.06.04. 10:02
Tíz súlyos kórházi beteg megölésével vádolnak az Egyesült Államokban egy ápolót, aki gyógyszerek túladagolásával juttatta a halálba egy háborús veteránokkal foglalkozó klinika ápoltjait.

Richard Williams Missouri államban, a columbiai Truman kórházban dolgozott a múlt évtized elején, amikor gyanús körülmények között 43 páciens elhalálozott. A hatósági vizsgálat hosszú időn át egy helyben topogott - jóllehet Williams kezdettől fogva gyanúsított volt -, most azonban úgy tűnik, a Szövetségi Nyomozóirodának és az ügyészségnek sikerült bizonyítani a szándékos gyógyszer-túladagolást a szóban forgó tíz esetben.

Azt egyelőre nem tudni, mi lehetett Williams indítéka és pontos módszere, a vádlott pedig folyamatosan tagad. Egy halálesetben azonban az elhunyt hozzátartozóinak kezdeményezésére egy bíróság 1998-ban már megállapította Williams bűnösségét, és a kórházat is 450 ezer dollár kártérítés fizetésére kötelezte, amiért engedélyezte, hogy a férfi felügyelje a betege