Elkapták a somogyi pénzhamisítókat

2002.06.04. 13:30
Elkapták a Somogy megyei pénzhamisítókat. A fiatalemberek májusban Somogy, Tolna és Fejér megyében, illetve Budapesten 33 alkalommal fizetettek hamis húszezres bankjegyekkel. A Kaposvári Városi Bíróság az öt gyanúsítottból - akik között egy főiskolai hallgató is van - négyet előzetes letartóztatásba helyezett. A jó állással rendelkező, büntetlen előéletű fiatalok 300 ezer forintért vásároltak egymillió forint értékben hamis bankót. A pénzzel általában kis értékű árucikkeket vásároltak - nagy forgalmat bonyolító üzletekből, illetve olyan kis boltokból, ahol ritkán találkozhattak a nagy címletű bankjeggyel - majd eltették a visszajárót. A számítógéppel készült, színes nyomtatóval kinyomtatott hamisítványok jó minőségűek, azonban tüzetesebb vizsgálat után felismerhető, hogy nem valódiak. A hamis bankjegyek előállítóját továbbra is keresik a rendőrök. A fiatalemberek nyomára az az autó vezetett, amellyel az országot járták. Több tanú emlékezett a BMW jellegzetességeire, így a rendőrök végül megtalálták a kocsit. A tettesek kettőtől-nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.