László
17 °C
32 °C

Gázrobbanás Kislángon

MTI
2002.06.16. 10:09
Gázrobbanás történt vasárnapra virradóra egy kislángi családi házban; a tulajdonost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, a vályogház szinte teljesen összeomlott. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, R. Szabó Ágnes az MTI-nek elmondta: a robbanás idején a 44 éves férfi egyedül volt az épületben, felesége és három kiskorú gyermeke másutt töltötte az éjszakát. A robbanás - ahogy a háztulajdonos szomszédjának elmondta, amikor az éjszaka segítséget kért tőle - azután következett be, hogy a konyhában cigarettára akart gyújtani. Úgy vélte, feltehetően nyitva felejtette a gázcsapot. Az ügyben öngyilkosságra utaló jelek nincsenek, bár a férfi megromlott házastársi kapcsolata miatt korábban két ízben is megkísérelte, hogy véget vet életének - közölte R. Szabó Ágnes. A robbanás következtében a férfi testfelületének 80-90 százaléka megégett, állapota súlyos, életveszélyes. Emiatt altatják, lélegeztető gépen tartják - tudta meg az MTI a Fejér Megyei Szent György kórház intenzív osztályának ügyeletes orvosától. A robbanás körülményeinek tisztázására a székesfehérvári rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében folytatja a vizsgálatot.