Mária
-7 °C
3 °C

Újabb földrengés Iránban

MTI
2002.06.25. 13:42
Közepes erősségű földrengés és számos utórengés rázta meg kedd hajnalban Irán északnyugati részét, néhány nappal a 245 halálos áldozattal járó természeti katasztrófa után. A Richter-skála szerinti négyes erősségű földmozgás, helyi idő szerint éjfél után, két percig tartott. A helybeliek három utórengésről számoltak be. Halálos áldozatokról, sérülésekről nem érkezett jelentés. Kazvin tartományban, ahol a szombati földrengés a legnagyobb károkat okozta, a megrémült emberek az utcán aludtak számos városban és településen, attól tartva, hogy otthonuk rájuk omlik.

A Teherántól 200 kilométerre délnyugatra fekvő Abegarmban is úrrá lett a félelem az embereken az újabb földmozgás miatt. Világosan mutatja a szombati természeti katasztrófa mértékét, hogy az iráni fővárostól 240 kilométerre nyugatra lévő Csangureh faluban a település száz épülete közül csupán kettő maradt épségben, és 140 ember vesztette életét. Az iráni kormány szerelőket küldött kedden a térségbe, hogy tegyék rendbe a megrongálódott villanyvezetékek hálózatát. Ám kiderült, hogy az intézkedésnek nincs sok értelme, hiszen a település kihalt, csupán néhány túlélő található a környéken, s ők is sátorban laknak - írta az AP.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.