Aladár, Álmos
-1 °C
9 °C

Főbe lőtte tanárát a felfüggesztett diák

2004.01.14. 06:37
Biológia tanárát lőtte le a néhány nappal korábban súlyos fegyelemsértés miatt felfüggesztett török származású holland diák. A tizenhét éves, társai által erőszakosnak leírt fiú önként jelentkezett a rendőrségen.
Meghalt az a biológiatanár, akit kedden lőtt főbe egy holland középiskolás diák Hágában. A fiú néhány órával a tett elkövetése után feladta magát a rendőrségen. A kiskorú diákot előre meg nem fontolt szándékkal elkövetett emberölés gyanújával vették őrizetbe, de egyelőre nem emeltek vádat ellene - közölte az ügyészségi hivatal szóvivője.

Kedves és közvetlen modorú

A tanárt, aki egyben a Stevincollege igazgató-helyettese, helikopterrel szállították a Westeinde kórházba, ám fejsérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy este tíz órakor meghalt. A tanárról az egyik diák elmondta, hogy kedves és közvetlen modorú. Szemtanúk szerint a tizenhét éves lövöldöző török származású. Az ebédszünetben az étteremben lezajlott támadásnál jelen lévő egyik diáklány szerint a lövöldöző erőszakos természetű.

A rendőrség lezárta az iskolát - amelynek több száz diákja nagyrészt török és marokkói származású - és az egész környéket. Szaglásra kiképzett kutyákkal kutattak az elkövető és a gyilkos fegyver után. A fiú végül néhány órával később önként jelentkezett a rendőrségen.

Megdöbbentőnek nevezte

A diákot, akinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, néhány nappal korábban súlyos fegyelemsértés miatt felfüggesztették. Az incidens hatására nyilvános vita robbant ki a tanárok elleni erőszakról és az iskolákban bevezetendő óvintézkedések szükségességéről.

A kínai látogatáson tartózkodó Maria van der Hoeven oktatási miniszter érthetetlennek és szörnyűnek nevezte a történteket. A pedagógusok szakszervezete megdöbbentőnek nevezte a lövöldözést, szerinte a gyilkos támadás arra mutat, hogy a társadalomban terjedő erőszak nem áll meg az iskolák kapuinál sem.

1999-ben egy szintén török származású 17 éves diák nyitott tüzet társaira a dél-hollandiai Veghelben, négy tanulót és egy tanárt megsebesítve. Tettéért öt évi szabadságvesztésre ítélték.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.