Furcsa szagok vezettek a két holttesthez

2006.10.26. 12:18
Két halottat találtak Budapest III. kerületében egy lakásban csütörtök délelőtt a tűzoltók, akiket a lakásból áradó szag miatt hívtak ki a szomszédok.

Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak csütörtök reggel a tűzoltók egy III. kerületi, Zápor utcai lakásban, jelentette az MTI. Az óbudai lakásban talált pár középkorú volt, mondta el az Indexnek a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtósa, haláluk körülményeiről egyelőre még nem tud a rendőrség közelebbi tájékoztatást adni, a helyszínelés folyamatban van.

A tűzoltókat a szomszédok hívták ki, a lakásból ugyanis furcsa szagok szivárogtak, tudtuk meg a BRFK sajtósától. A lakást a kiérkező tűzoltók nyitották fel, a középkorú férfi és nő holttestét ők találták meg. A tűzoltók értesítették a rendőröket, akik szakértők bevonásával kezdték meg az eljárást.

Az elsődleges szakértői vélemény alapján a középkorú házaspár a múlt szombaton vagy vasárnap, feltehetőleg gázmérgezésben hunyt el, azaz feltehetőleg a hibás fűtőberendezés miatt a lakásban felgyűlő égéstermékek okozták halálukat. A helyszíni szemle során a szakértő az idegenkezűséget kizárta, a két ember halálának pontos idejét és okát igazságügyi boncolás fogja majd megállapítani.

Fűtési szezon

A fűtési szezon kezdetén megnő a lakástüzek és szén-monoxid-mérgezések veszélye, ezért a katasztrófavédelem fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

Évente mintegy 6.000-6.500 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat. Tavaly összesen 168-an vesztették életüket és 472-en sérültek meg tűzben, ebben az évben már közel 3200 lakástüzet regisztráltak, 110-en vesztették életüket és 450-en sérültek meg. Mindenszentek napja, az advent és a karácsony a legveszélyeztetettebb időszak, mert ekkor sokan mécsest vagy gyertyát gyújtanak a lakásokban.

A szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy még a fűtési szezonban sem késő átvizsgáltatni a különböző tüzelő-fűtő berendezéseket, mivel a gázfűtéses lakásokban a visszaáramló égéstermék szintén tragédiához vezethet. A fél éve nem használt tüzelőberendezésekben meglazulhatnak a tömítések, elmozdulhatnak az alkatrészek, ezért célszerű használat előtt átvizsgáltatni őket.