Natália
-3 °C
8 °C

Ámokfutó katonaszökevény az egyik gyanúsított?

2002.05.09. 19:55
A móri bankrablással összefüggésbe hozott Horváth Szilárd valószínűleg azonos azzal a férfival, aki 1993-ban sorkatonaként - két társával együtt - felfegyverkezve megszökött a Magyar Honvédség sormási laktanyájából, és akit az ügyben akkor nyolc éves börtönbüntetésre ítéltek több emberen, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt.
Az akkor 19 éves nagykanizsai fiatalember 1993. szeptemberében felfegyverkezve, két katonatársával együtt szökött meg a Zala megyei Sormás község térségében lévő katonai alakulattól.

A szökéskor két őrt megtámadtak és lefegyvereztek, majd megpróbálták elvenni az ügyeletes tiszt fegyverét is. Horváth Szilárd és egyik társa több lövést is leadott a megszerzett gépkarabélyokból a legénységi épületben, illetve a telephelyen, majd a lőszerraktárba behatolva töltényeket, valamint támadó kézigránátokat vettek magukhoz és elhagyták a laktanyát.

A szökevények Szepetnek községben fegyverrel próbáltak autót szerezni, a helyszínre érkező rendőrökre pedig tüzet nyitottak és kézigránátot dobtak. A katonák végül egy nap elteltével önként megadták magukat, miután a rendőrök a Mura folyó partján bekerítették őket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.