Vádat emelhetnek a sztárszülész ellen

2004.08.30. 14:15
A rendőrség hétfőn befejezte a nyomozást a MÁV Kórház egykori szülészorvosa ellen, aki a gyanú szerint provokált szüléseket vezetett le, ami miatt egy asszonynak a méhét kellett eltávolítani, míg egy másik meghalt. H. Szabolcs védője szerint hibáktól hemzseg az a szakértői vélemény amire a rendőrség a gyanút alapozza.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn befejezte a nyomozást a MÁV Kórház korábbi szülész-nőgyógyász szakorvosával, H. Szabolccsal szemben - derül ki a rendőrség hétfőn kiadott közleményéből. A büntetőeljárás a MÁV Kórház Főigazgatójának feljelentése alapján 2003. december 17-én indult. A feljelentés szerint H. Szabolcs 2003. szeptember 10-én ésszeptember 11-én levezetett szüléseknél foglalkozása szabályainak megszegésével két szülő nő életét, testi épségét és egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki. A mulasztások következtében egy asszonynak a méhét el kellett távolítani, míg egy másik meghalt.

Vádemelési javaslat

A rendőrségi meghallgatáson az orvos a bűncselekmények elkövetését tagadta és nem tett vallomást. A rendőrök a hosszúra nyúlt adatgyűjtés és nyomozás után megállapították, hogy H. Szabolcs, a kórházi átlagtól rendkívüli módon eltérve évi 450 szülést vezetett le. Ügyeleti idejére rendszeresen mintegy tíz szülés esett, amennyit a szülő nők veszélyeztetése nélkül nem lehet levezetni - állítják a rendőrök a szakértői vélemények alapján. A megalapozott gyanút tanúvallomások, védett tanúk vallomásai, orvos szakértői vélemények támasztják alá.

A rendőrség összességében egy rendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, illetve egy rendbeli maradandó fogyatékoságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg az orvost. A kirendelt igazságügyi orvos szakértők véleménye szerint, az orvos szabálysértései és a kismama halála között közvetlen ok-okozati összefüggés nem állapítható meg - tudta meg az Index a BRFK sajtóreferensétől.

A nyomozás idején az orvos szabadlábon volt. Az Index úgy tudja, hogy a magánpraxisban dolgozó H. Szabolcs orvosi tevékenységet kórházban nem folytat, de szülő pácienseinek vajúdásánál jelen lehet, és jelen is szokott lenni mint magánember, amennyiben a kismamának ez kifejezett kérése.

A rendőrség az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi el a Budapesti VI-VII. Kerületi Ügyészségnek.

"Dedóvós hibák"

Az Index szerette volna megkérdezni az ügyről a szülészorvost, de ő nem kívánt nyilatkozni. Ügyvédje érdeklődésünkre elmondta, hogy a rendőrség még nem tájékoztatta őket a nyomozás befejezéséről. H. Szabolcs és védője egyébként új szakértői véleményre várnak, mivel a rendőrség által beszerzett állásfoglalás "nonszensz dedóvós hibáktól hemzseg" - jelentette ki Zamecsnik Péter. A rendőrségi gyanúsítás szerint H. Szabolcs orvosi ténykedése "általában veszélyhelyzetet teremtett", azaz foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés alapesetéről van szó, magyarázta az ügyvéd, aki szerint legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés jöhet szóba az ügyben.

A Büntetőtörvénykönyv a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésről azt írja, hogy "aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget okozott a vádlott, illetve öt évig is terjedhet, ha halálhoz vezet a gondatlan veszélyeztetés.