Felhőszakadás, áramszünet, nappali sötétség

2006.08.02. 11:22
Személyi sérülés nélkül, de jelentős anyagi kárral végződött az a hatalmas felhőszakadás, ami kedden vetett véget a hetek óta tartó kánikulának. Budapesten 18 embert ki kellett telepíteni a víz miatt, amely a 3-as metró alagútjába is betört. Áramszünet volt a budapesti Nyírő Gyula Kórházban is, az intenzív osztályon leálltak a lélegeztető gépek. Tekintse meg videofelvételeinket a víz alá került angyaföldi Béke térről!

Rendkívül heves, több helyen jégesővel is kísért felhőszakadás volt kedden délután nemcsak a fővárosban, hanem az ország más részein is. Pestszentlőrincen például 45 milliméter csapadék esett, ami csaknem egyhavi mennyiségnek felel meg. Nem példa nélkül álló esemény ez, mert ugyanitt ezen a nyáron esett már 60 milliméter csapadék is.

Szerdán több órás napsütésre, de hűvösebb időre, időnként felhősödésre kell számítani. Hosszabb esőzések az ország déli és keleti felében fordulhatnak elő.


Gyalogosok Budapesten esernyővel, Galéria Fotó: MTI

Fák dőltek az utakra

Budapesten a VIII. kerületben a Dankó utcában 18 embert kellett kitelepíteni egy házból a beázás miatt, a XXII. kerületben a Kártya utca végén a megáradt Kőérberki patak nyolc családi házat veszélyeztetett, homokzsákokra volt szükség a víz megfékezésére; a Keleti pályaudvar metró aluljárója is beázott és ott is homokzsákokkal védekeztek.

A fővárosi tűzoltókat kedden este több mint 100 helyre hívták ki, de szerda reggelig is több mint 200 hívás érkezett, a legtöbb problémát az utakra dőlt fák jelentik.

A kedd délután hirtelen lezúdult óriási mennyiségű esővíz miatt egy órán belül kétszáznál több hívás érkezett a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz is, az esetek döntő többségében a pincékbe felgyűlt víz szivattyúzása adott munkát.

Legtöbb hívás Dunaharaszti, Érd, Iklad, Vecsés, Szigethalom településekről érkezett, ahol húsz tűzoltóegység dolgozott fecskendőkkel, hogy mielőbb kiszivattyúzza az összegyűlt esővizet. A gyáli városházán az irattárban derékig ért a víz, mert befolyt az udvarról és az utcáról.

TÖbb esetben a vihar nyomán fák is kidőltek, Vácott a tűzoltóknak rönköt kellett eltávolítani az útról, Erdőkertesen három fa is akadályozta a forgalmat. A nagy vihar és a lezúduló nagy mennyiségű esővíz személyi sérülést sehol nem okozott.

Ha közvetve is, de feltehetően a vihar okolható a szentesi klórmérgezésért is a Ligetfürdőben, ami miatt 18 embert kellett kórházba szállítani, többésgüket már szerdán délelőtt hazaengedték. A vihar okozta áramszünet miatt leállt a vízforgató rendszer, ám a vegyszeradagoló nem. Amikor újraindult a víz forgatása, a felgyűlt klór egyszerre ömlött a medencébe.

Áramszünet a kórházban, elakadt közlekedés

Budapesten több helyen megállt a közlekedés, miután több autó elakadt a térdig érő vízben. Mintegy tízezer fogyasztó maradt áram nélkül a főváros belvárosi kerületeiben, mert a víz transzformátorállomásokat öntött el, közölte Boross Norbert a Budapesti Elektromos Művek (ELMŰ) szóvivője. Főként a belvárosban, az V. és a XIII. kerületben okozott problémát a vihar.

Áramszünet volt a budapesti Nyírő Gyula kórházban a kedd esti vihar miatt, az intenzív osztályon leálltak a lélegeztető gépek, két embert manuálisan kellett lélegeztetni. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a XIII. kerületi intézmény villanyszerelői már részlegesen helyreállították az áramszolgáltatást, és megszűnt a közvetlen életveszély.

Szotyola Ignác angyalföldi olvasónk videói az elárasztott Béke térről
(Windows Media, Quick Time, Real playerrel játszható mp4 és avi formátumban)

mp4 | avi
3 Mb

mp4 | avi
5,6 Mb

mp4 | avi
2,3 Mb

mp4 | avi
3 Mb

mp4 | avi
4,1 Mb

mp4 | avi
8,3 Mb

A XIII. kerületben a Béke térnél 60-80 centiméter víz van a burkolaton, ahol körülbelül 30 autó akadt el, óriási torlódás alakult ki, több helyen térdig ért a víz, emiatt több autó és egy villamospótló busz is elakadt. A Moszkva tér környékén a Margit körúton az úttesten állt a víz, sok helyen volt torlódás. A MOM Parkban - akárcsak a július 24-i özönvízkor - tizenhat üzlet most is teljesen beázott. Az eső miatt félbe kellett szakítani a margitszigeti úszó-Eb versenyeit.


Lelkes szurkolók az ömlő esőben az úszó EB-n, Galéria Fotó: MTI

Nem jártak a buszok, nem működtek a lámpák

A kedd délutáni eső miatt több villamos- és trolivonalon nem közlekedtek a járművek. Nem járt Budán az 56-os, 59-es villamos, Pesten a 3-as, 12-es, 14-es, 30-as, 28-as, 37-es, 50-es, 62-es és 69-es villamos, továbbá a 70-es, 74-es, 75-ös és 79-es trolibusz.


Tengelyig ért a víz a IX. kerületben, a Maglódi úton, Galéria Fotó: MTI

Helyreállt a vasúti közlekedés

Több helyütt, köztük a fővárost Székesfehérvárral, Pusztaszabolccsal, illetve Kiskunhalassal összekötő vonalakon okozott késéseket a vasúti közlekedésben a keddi vihar és a heves esőzés, de kevéssel fél tíz után már helyreállt a forgalom.

Néhol - így Délegyháza és Kiskunlacháza, vagy Ercsi és Iváncsa között - fák dőltek a vasúti felsővezetékre és a pályatestre, máshol - például a Nyugati pályaudvaron, valamint a Kelenföldi pályaudvar és Tárnok között - a kimaradó áramszolgáltatás akadályozta a működést, de fél tízre a MÁV közlése szeirnt helyreállt a forgalom. A Nyugati pályaudvar épületébe villámcsapás miatt maradt ki az áram fél órára.

Egy időre lezárták a Ferihegyi repülőteret is

Ferihegyen mintegy húsz percig reptérzár volt kedden este a rossz időjárási körülmények miatt.

A 18.25-18.45 óráig tartó reptérzár 10-12 induló és érkező járatot érintett. A gépek nem indultak el, az érkezők egy része pedig Debrecenben, Sármelléken és Bécsben szállt le, más részük a levegőben várta meg, míg jobbra fordul az idő. A repülőtér már a normális rend szerint működik.

A Tiszántúlt és az ország délkeleti területeit később éri el a frontrendszer, ott eddig, még nem voltak heves zivatarok. A hullámzó frontrendszer átmeneti szünet után csütörtökön ismét ismét csapadékot okozhat. Ez azonban jellegében más lesz: amíg most inkább heves zivatarok vannak, akkor jellemzően lassú, de tartósabb eső várható, közölte a meteorológiai szolgálat illetékese.