Ingatlancsalók darabolták fel az idős asszonyt

2006.04.28. 10:59
Megöltek, majd feldaraboltak egy idős asszonyt ingatlancsalók Sződligeten. A nő 2005 őszén tűnt el, a gyanút az keltette fel, hogy rokonai SMS-eket kaptak az ő nevében, noha a nő nem tudott sms-t küldeni a készülékéről, és az üzenetek nyelvezete sem volt jellemző rá. Az asszonynak a XI. kerületi lakásáért kellett meghalnia.

Tavaly októberben indított vizsgálatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 62 éves nő eltűnése miatt, miután az asszony egyik rokona jelentette, hogy a nő pár nappal korábban telefonon tájékoztatta rokonait arról, hogy üzleti ügyben, egy ügyfél kérésére, vidékre kell utaznia, hogy megnézzen egy ingatlant. A rokonok sms-üzeneteket kaptak, amelyben a 62 éves nő távollétét váratlan kórházi kezelésével magyarázta, áll a rendőrség Indexhez eljuttatott közleményében.

Először az lett gyanús, hogy az üzenetek nem származhattak a nőtől, mivel nem tudott sms-t küldeni a készülékéről, valamint azok nyelvezete sem volt jellemző rá. A nő szomszédai is beszámoltak arról, hogy hívásokat kaptak egy idegentől, aki az asszony megbízottjának mondta magát, és arra kérte őket, hogy a hölgy állatait távollétében gondozzák. A hozzátartozó a nő üresen maradt XI. kerületi lakásában azonban szokatlan dolgokra lett figyelmes: a lakás összképe, illetve az egyes tárgyak elhelyezése furcsa volt.

Sződligeti nyom

Ezután az életvédelmi osztály nyomozói feltérképezték az idős hölgy ismeretségi körét, ügyfélkörét, és eljutottak egy sződligeti férfihoz, aki egy nagyszabású vállalkozás beindításával összefüggésben került kapcsolatba a nővel. A rendőrök ellenőrizték a nő lakásának tulajdoni lapját is, mikor kiderült, hogy az ingatlanra bejegyzési kérelmet nyújtott be egy szintén sződligeti nő, G. Valéria. A nő állította, hogy a lakást önként adta el neki az eltűnt asszony.

Ez vezetett végül nyomra, hiszen mikor a nyomozók részletesen ellenőrizték az adásvételt, egyértelműen kiderült, hogy azt már az eltűnés után ütötték nyélbe, valamint az adásvétellel kapcsolatos okmányokon a 62 éves nő aláírását is meghamisították. A sződligeti nőt a rendőrök elfogták, előzetesbe került, és csalás miatt indítottak ellene eljárást.

Feldarabolták

A nyomozók 2005. novemberében az eltűnt idős nő lakásán, illetve a csalók sződligeti lakásán lefolytatott szemlék során különféle, véres tárgyakat foglaltak le, majd az igazságügyi orvosszakértői vélemények megállapították, hogy a DNS minták az eltűnt nőtől származnak, illetve az is kiderült, hogy az eltűnt nő telefonjáról küldött megtévesztő üzeneteket Sződliget térségéből küldték.

A rendőrök idén márciusban Sződligeten elfogták K. Árpádot és fiát, ifjabb K. Árpádot is. Az idősebb férfi kihallgatásán bevallotta, hogy a 62 éves nő holttestét feldarabolták, és elrejtették. Az idős nő testmaradványait a nyomozók Sződliget és Váchartyán területén találták meg. Az ügyben a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le G. Valéria, idősebb K. Árpád és fia ellen.