Mária
-6 °C
-2 °C

Képviselők drogfogyasztását ellenőrizte titokban egy olasz tévé

2006.10.10. 20:13
Ötven képviselőt hívott interjúra az Italia Uno, Olaszország legnagyobb televíziós csatornája. A meghívás viszont csak ürügy volt, valójában így törölgethették meg feltünés nélkül a politikusok homlokát. Tizenhatan fennakadtak a drogrostán.

Egy olasz televíziós állomás izzadtságszívó tamponok segítségével titokban kiderítette, hogy több olasz parlamenti képviselő kábítószert fogyasztott az elmúlt 36 órában. Az Italia Uno televízió, amely az egyik legnagyobb országos csatornának számít, 50 törvényhozót interjúkészítés ürügyével hívott meg stúdiójába.

Az adás előtt felvett beszélgetés közben az interjúalanyok megizzadt homlokát olyan speciális tamponokkal törölték le, amelyek segítségével azután az izzadtságcseppekből ki tudták mutatni, hogy az illető az elmúlt másfél nap leforgása alatt drogot vett magához. Ily módon 16 képviselőről állapították meg, hogy kannabiszt, illetve kokaint fogyasztott. Davide Parenti, a műsor főszerkesztője szerint ezzel a módszerrel gyakorlatilag 100 százalékban ki lehet mutatni a drogfogyasztást.

A képviselők azonban mit sem tudtak a "kísérletről", és ez óriási botrányt kavart Olaszországban. A Le Iene (Hiénák) című programnak ezt az adását kedden este sugározták volna, de a hatóságok letiltották a műsort, miután annak készítői hétfőn feltárták a vizsgálatok eredményét. A hatósági döntés törvénytelennek minősítette az eljárást. Az eset szinte az összes olasz napilap címlapjára került a politikusok elégedett vagy ingerült megjegyzéseivel.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!