Miklós
-7 °C
2 °C

Háromemeletes hullámokkal ért partot az Ivan

2004.09.16. 10:04
A szelek elkerülték New Orleanst. A tengerszint alatt fekvő városban azonban továbbra is rettegnek az Ivan hurrikánt követő áradásoktól, a történelmi belvárosban rekedteket három emeletesnél magasabb épületekben szállásolnák el. A vihar keltette háromemeletes hullámok házakat romboltak le Floridában, a hurrikánt kísérő tornádók két embert öltek meg.
Elkerüli New Orleanst az Ivan hurrikán. A pusztító, kétszáz kilométeres szelek ugyan a várostól keletre elterülő partvidéket fenyegetik, a vihar okozta áradás azonban elöntheti a nagyrészt tengerszint alatt fekvő várost, figyelmeztetnek a helyi hatóságok. A város polgármestere ugyanakkor nyilatkozatában túlzónak nevezte a védelmi bizottság egyik tagjának szerdai nyilatkozatát, mely szerint akár tízezer hullazsákra is szükség lehet a vihar után.

Hurricane veszélyben

A vihar az utolsó pillanatokban fordult északkeleti irányba, így várhatóan az alabamai partvidéket sújtja majd leginkább. A vihar várhatóan Hurricane városánál fog partot érni helyi idő szerint csütörtök hajnalban, százhetven kilométeres kiterjedésével azonban Floridában már komoly károkat okozott. A legnagyobb veszélyeztetett település Mobile, Alabama történelmi kikötővárosa.

A vihar akár hat-nyolc méteres hullámokat is okozhat. A háromemeletes hullámok szerdán már több parti házat romba döntöttek Floridában. A hurrikán kisérőjelenségeként gyilkos tornádók keletkeztek több helyen, a forgószelek két halálos áldozatot követeltek eddig. A Panama City-i sheriff jelentése szerint a város háborús zónára hasonlít.

Katasztrófa sújtotta terület

A kétszázezres Mobile lakói közül tizenegyezren kerestek menedéket közösségi szállásokon. A város történetének eddigi legpusztítóbb hurrikánja, a huszonöt évvel ezelőtt tomboló Frederick öt halálos áldozatot követelt, a hatóságok most több áldozatra számítanak. Mégis, vannak akik a városban maradnak. "New Yorkból jöttem, a terroristáktól félek, a vihartól nem", nyilatkozta az AP-nek Lori, aki bártulajdonos.

A vihar már most, pár órával a partot érése előtt fák tucatjait döntötte ki, és már az áramellátás is akadozik. A hurrikán miatt Alabama kormányzója, Bob Riley kezdeményezte Bushnál az egész állam katasztrófa sújtotta területté nyilvánítását.

Tűlélés csipszen, minibárral

New Orleansban is katasztrófára készülnek. A hat-nyolc méteres árhullámot nem tudják visszatartani a tengerszint alatti város biztonságát szavatoló vízszivattyúk. Bár a kétmilliós város lakóinak hatvan százaléka elmenekült, több tízezren autó híján a történelmi belvárosban rekedtek. Számukra a három emeletnél magasabb épületek felső szintjeit javasolja rejtekhelyül a város vezetése.

A városban rekedt Rick Pfeifer kereskedő is, aki egy biztonságtechnikai kiállításra érkezett a városba. Elmenekülni azonban már nem tudott, mert minden repülőjárat megtelt, és már autót sem tudott bérelni. Pfeifer ezért hatalmas mennyiségű csipszet és ásványvizet halmozott fel. "A város egyik magas pontján tervezem átvészelni a vihart. Egy jó szálloda negyedik emeletén, a lényeg, hogy minibár legyen", nyilatkozta optimistán az AP-nek.