Mégis motorhiba okozta a Jak-52-es balesetét?

2003.11.17. 18:00
A gyakorlógép maradványainak laboratóriumi vizsgálata azt állapította meg, hogy a motor az utolsó pillanatig járt, így az nem okozhatta a halálos légikatasztrófát - állította a HavariaPress, A Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese azonban cáfolta az értesülést. Végleges eredmény harminc napon belül várható.
Az elsődleges vizsgálatok szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a motor leállása okozta a múlt hét pénteki JAK-52-es honvédségi gyakorlógép balesetét, amelyben a két pilóta életét vesztette - közölte a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese az MTI-vel. "A helyszínen tartott vizsgálat megállapításai szerint a balesetet valószínűsíthetően egy, a repülés közben történt váratlan esemény, vélhetően üzemzavar okozta, amely gyors cselekvést és döntést igényelt a repülőgép pilótáitól" - mondta Bocskai István. Ezt igazolja, hogy a légiforgalmi irányítók nem kaptak vészhelyzetre utaló rádiójelentést a pilótáktól. Hozzátette: a pilóták feltehetően észlelték a hibát és kényszerleszállásra készültek.

Viszonylag kis sebességgel

Bocskai István szerint valószínűleg az történt, hogy a repülőgép a műszaki hiba észlelését követő légi manőver után elvesztette a sebességét, majd földnek csapódott. A sérülések ugyanis azt igazolják, hogy a repülőgép viszonylag kis sebességgel, úgynevezett átesési helyzetben ütközött a földnek - mutatott rá a kommunikációs főigazgató-helyettes. Az ütközést követően a repülőgép a földön kigyulladt és gyakorlatilag a törzs középső része megsemmisült.

A főigazgató-helyettes szerint a baleset vizsgálatát megnehezíti, hogy a JAK-52-es repülőgépen nincs sem fedélzeti adat-, sem pedig hangrögzítő berendezés, így a vizsgálóbizottság csak a helyszínen megmaradt alkatrészroncsokból, valamint a sérülések mértékéből tud következtetéseket levonni. Bocskai István beszámolója szerint a továbbiakban egyebek között a motor leállásának okát, valamint a repülőgép műszaki állapotát vizsgálják. Hozzátette, hogy a balesetet vizsgáló bizottság várhatóan 30 napon belül végleges jelentést készít.

A felcsapó tűz nem játszott szerepet

A JAK-52-es a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszagyenda közelében zuhant le pénteken, a két fős személyzet életét vesztette. A két tapasztalt, első osztályú pilóta útvonalrepülésre indult a szolnoki repülőtérről. Az egyik pilóta Lanecker József ezredes, a vezérkar hadműveleti csoportfőnökségén, Szász Gábor őrnagy pedig a JAK-52-es kiképző repülőszázad kiképző tisztjeként dolgozott.

A HavariaPress hétfőn még azt jelentette, hogy a lezuhant gyakorlógép maradványainak laboratóriumi vizsgálata azt állapította meg, hogy a motor az utolsó pillanatig járt, így az nem okozhatta a halálos légikatasztrófát. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy a Jak-52-es gyakorlógép lezuhanásakor felcsapó tűz nem játszott szerepet a két pilóta halálában, mivel már a földhöz csapódás pillanatában olyan súlyos belső sérüléseket szenvedtek, hogy azonnal életüket vesztették. A vizsgálók a gép légcsavarjának egyik darabját a baleset helyétől mintegy 200 méterre találták meg. A HavariaPress hírügynökség értesülései szerint ez a felfedezés nagy mértékben megváltoztatja az eddigi feltételezéseket a baleset körülményeit illetően.

Nem repülhetnek
A honvédelmi tárca 1994-ben tizenkét darab Jak-52-est rendszeresített, közülük zuhant le az egyik. A katasztrófát követően a minisztérium letiltotta a gépek repülését. Az intézkedés visszavonásig érvényben marad - tájékoztatták az Indexet a Honvédelmi Minisztériumban. Egyelőre nem tudni, mi okozhatta a katasztrófát, a szerencsétlenség okainak kivizsgálására megalakult bizottság tagjai, feladatuk befejezéséig nem nyilatkoznak a sajtónak.