Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Földrengéssorozat Japánban

2003.09.26. 06:57
Három erős földrengéshullám rázta meg egymás után Japán északi szigetét, Hokkaidót péntek hajnalban, egy ember meghalt, 236 megsebesült, és viszonylag jelentős anyagi kár is keletkezett.
A rengések a Richter-skálán 5,8-tól 8-ig terjedtek, ez az erősség elég ahhoz, hogy földcsuszamlásokat okozzon és házakat rongáljon meg. A meteorológiai szervek a rengések keltette szökőár veszélyére is figyelmeztették a térség lakóit. A rengések epicentruma Tokiótól csaknem ezer kilométerre északra, Erimo kikötőjének közelében, jóval a tenger szintje alatt volt. A nagy rengések mellett kisebb földmozgásokat is megfigyeltek, összesen 19 alkalommal mozdult meg a föld.

A legfrissebb jelentések már 236 sebesültről számolnak be, de a sérüléseket többnyire lehulló berendezési tárgyak okozták, és nem súlyosak. A halálos áldozat egy férfi, akit a kitört üvegdarabok takarítása közben elütött egy autó. Az első rengésre helyi idő szerint hajnali öt óra előtt került sor, amikor a lakosság nagy része még aludt - jelentette a Reuters hírügynökség.

A földrengés nyomán tűz keletkezett a tomakomai olajfinomító területén, a helyi televízióadók sűrű füstoszlopok képét mutatták be a helyszínről. Ombecunál kisiklott egy vonatszerelvény is, és a vonatközlekedés több vonalon leállt. A sziget legfontosabb repülőtéren megbénult a légi irányítás, mert az irányítótorony teteje részben leszakadt. Több kisebb hajó a tengeren felborult, de a fedélzeten tartózkodókat kimentették. Jelentős területen áramszünet is keletkezett, volt, ahol az ivóvízellátás is megszakadt. 40 ezer embert ideiglenes fedél alá kellett helyezni.

A meteorológiai intézet a rengés nyomán cunami veszélyére vonatkozó figyelmeztetést adott ki. A cunami tenger alatti földrengések által keltett, nagy hullámhosszú, szökőárszerű hullámzás. A veszély miatt a partvidék lakosságának egy részét a szárazföldön beljebb menekítették. Szökőár-figyelmeztetést adott ki az Oroszországhoz tartozó kamcsatkai mentőszolgálat is, amely szerint helyenként 12,5 méter magas hullámokra kell számítani.

Az Ausztria nagyságú Hokkaidón egy atomerőmű is található, de az első gyorsvizsgálat szerint annak működését a rengés nem zavarta meg. Az említett áramkimaradás fő oka az volt, hogy a rengés után automatikusan leállt egy hőerőmű Acumában.

Japán egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája 1923-ban következett be, amikor egy 8,3-as erősségű földrengés miatt 140 ezren haltak meg. 1995-ben Kóbe térségében 6 ezer embert ölt meg egy hasonló katasztrófa.