Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Tombolt a vihar Magyarországon is

2002.10.28. 13:20
A hétfő hajnalban Magyarországra érkezett erős vihar fákat csavart ki, épületeket rongált meg. Az előrejelzés szerint több napig erősen szeles idő várható. Továbbra is számíthatunk viharos erejű, 90-100 km/órás széllökésekre. Vecsésen egy nő reggel súlyos sérüléseket szenvedett, mikor a fejére esett egy cserép. A MÁV arról tájékoztatott, hogy több térségben késve közlekednek a vonatok.
Fákat csavart ki, épületeket rongált meg Budapesten az északnyugat felől hétfő hajnalban Magyarországra érkezett erős szélvihar. A fővárosban éjfél után több mint 30 helyen nyújtottak segítséget a viharkárok elhárításához a tűzoltók, tájékoztatott hétfő reggel a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletes tisztje.

A viharos erejű szél a Kőbányai úton hajnalban fát döntött a 28-as villamos felső vezetékére, valamint a 2-es villamos vonalára a Szalay utcai megállóban. Mindkét helyen a vezetékre dőlt fa eltávolításáig autóbuszok szállították az utasokat.

Tekintse meg galériánkat. Klikk a képre!
Több épületállvány meglazult és leomlással fenyegetett. A Dohány utca és az Erzsébet körút kereszteződésében a New York Kávéház épületállványa mozdult el, ezért a 74-es trolibusz hétfő reggel nem közlekedett a Betlen Gábor tér és a Károly körút között. Az utasokat itt is átmenetileg autóbuszok szállították. A Jászai Mari tér közelében is meg kellett erősíteni egy építkezés állványzatát. A munkálatokhoz a tűzoltók nyújtottak segítséget.

A széllökések sok helyen az úttestre döntöttek fákat, és több parkoló személygépkocsi is megrongálódott. Számos utcában a tetőn meglazult lemezborításokat kellett megerősíteni, vagy lefejteni, illetve gyengén megépült kéményeket is le kellett bontani, hogy ne zuhanjanak a járdára, vagy az úttestre.

A reggeli órákra mintegy 150 helyről érkezett bejelentés viharkárokról a fővárosi tűzoltókhoz. Az ügyeletes elmondta, hogy a nap folyamán igyekeznek mindenhová eljutni, és segítséget nyújtanak a kár és a veszély elhárításához.

Több napig szeles marad az idő

Magyarországon változékony, gyakran szeles időjárásra számíthatunk a következő napokban: A melegfrontot követően éjszaka már egy hidegfront érkezik, ami rendkívül gyorsan át is vonul fölöttünk. A front mögött országszerte viharossá fokozódik az északnyugatira forduló szél, a legerősebb széllökések helyenként elérik a 90-100 km/h-t. A hőmérséklet nem emelkedik 15 fok fölé, és a szél miatt hidegebbnek érezzük majd a levegőt.

Kedden még időnként megerősödik a szél, majd szerdán ármenetileg anticiklon határozza meg időjárásunkat, ezért sok lesz a napsütés és a déliesre forduló szél legyengül. A hét közepétől aztán ismét több lesz a felhő.

Egy súlyos sérült

Magyarországon eddig egy súlyos sérültje van a viharnak. A reggeli órákban Vecsésről riasztották a mentőt, mert egy fiatal nő súlyos fejsérülést szenvedett, mikor a szél az egyik ház tetejéről cserepeket sodort le - mondta az Indexnek Győrfi Pál, az országos mentőszolgálat sajtófőnöke. A sérültet a Honvéd Kórházban ápolják.

Viharkárok Csongrád megyében

Csongrád megyében hétfőre virradó éjszakától reggel 9 óráig 35, a szélvihar miatt bekövetkezett káresetet jelentettek be a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságnak; személyi sérülés nem történt. A viharos, orkánszerű szél fákat döntött házakra, villany- és gázvezetékekre. Több ház - köztük néhány iskola - tetőszerkezete megrongálódott, az utakat, járdákat helyenként vastagon borítják a letört faágak. A megyei közúti igazgatóság ügyeletesének tájékoztatása szerint jelzőtáblák fordultak meg, sodródtak el, de a szélvihar közlekedési balesetet nem okozott Csongrádban.

Károk Szolnok megyében

Jász-Nagykun-Szolnok megye számos településén okozott károkat és a hétfőre virradó éjszaka feltámadt, helyenként orkánszerű, óránként 100 kilométeres sebességű, északnyugati szél.

Földvári István százados, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese hétfőn az MTI-nek elmondta: néhány óra alatt közel harminc bejelentés érkezett a szélvihar által előidézett károkról.

Kidőlt fa okozott forgalmi akadályt Szolnokon a 32-es főút városi szakaszán, valamint a Tiszavárkony-Tiszajenő közötti úton. Karcagon is kidőlt egy fa, és megrongált egy Suzuki típusú gépkocsit. Szintén fa dőlt a járdára Jászberényben az Erzsébet kórház előtt. Kunhegyesen a szélvihar az egyik általános iskola tetőszerkezetét bontotta meg, egy további oktatási intézmény épületéről pedig az esőcsatornát szakította le.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesének közlése szerint a tűzoltók a károk egy részét már elhárították, a többi helyszínen pedig folyamatosan dolgoznak.

Késnek a vonatok

A vasúti közlekedésben gondot okoztak a pályára dőlt fák, az erős szél miatt sebességkorlátozások léptek életbe és több járat késéssel érkezett meg célállomására - tájékoztatta az MTI-t Varsányi Antal, a Mávinform ügyeletese.

Hetényegyházánál az állomással szemben a vágányokra egy fa dőlt, amit tűzoltók távolítottak el. A Szikszó és Onga között közlekedő Hernád InterCity mozdonyáról letörött az áramszedő, ezért a járat 43 perc késéssel érkezett meg. Székkutas térségében a személyvonat elé egy fa dőlt, ezért a vonat 85 percet késett. Felsővezeték-sérülés miatt Gyöngyös és Vámosgyörk, valamint Újszász és Jászboldogháza között egy vágányon közlekedtek a szerelvények, ezért ezen a szakaszon jelentős késéssel juthattak el a járatok a célállomásukra.

Rajka és Hegyeshalom között vasárnap éjféltől, valamint Bicske és Biatorbágy között hétfő reggel 6 órától 80 kilométer/órás sebességkorlátozás volt érvényben, ami jelentős késéseket okozott.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.