Miklós
-7 °C
2 °C

Hatszáz halott a hurrikán utáni áradásban

2004.09.21. 06:35
Csaknem teljes egészében elmosott egy százezres települést Haitin a Jeanne hurrikánt követő áradás. Gonaivesben eddig ötszáz halálos áldozatot találtak, de folyamatosan kerülnek elő újabb holttestek. A víz visszavonulóban van, vasárnap óta egy métert csökkent.
Hatszáznál is több halálos áldozatot követeltek a Jeanne hurrikánt követő áradások Haitin. Egyedül Gonaives város korházában ötszáz holttestet számláltak össze, közölte Toussaint Kongo Doudou, a szigetországban szolgálatot teljesítő ENSZ-misszió szóvivője.

Visszavonulóban az ár

"Folyamatosan kerülnek elő a holttestek a házakból, a szám még emelkedhet", nyilatkozta Kongo Doudou a CNN-nek. A fővárosban, Port au Prince-ben ötvennyolcan, Chanslome-ban tizennyolcan, Gros-morne-ban tizennégyen, Pilate-ban kilencen, Enneryben nyolcan vesztették életüket.

Kongo Doudou közlése szerint visszavonulóban van a vihar utáni árhullám. "Vasárnap még három méteres víz volt, ma már csak kettő", nyilatkozta a CNN-nek helyi idő szerint hétfő este. Mint mondta, az árvíz Gonaives százezer lakosának nyolcvan százalékát érinti.

Felbecsülhetetlen károk

A múlt pénteki-szombati viharral járó esőzések nyomán megáradt folyók nagy területeket árasztottak el, a károk hatalmasak, de hivatalos becslés még nincs a mértékükről. Az ültetvények nagy részén elpusztult a termés, az ár állatok és gépjárművek sokaságát sodorta el.

A Haitival szomszédos Dominikai Köztársaságban 7, a Bahama-szigeteken 9, Puerto Ricóban 2 ember vesztette életét a Jeanne tombolása nyomán. A Jeanne - a Charley, a Frances és az Ivan után - már a negyedik pusztító trópusi vihar az idén a karib-tengeri térségben, és az ötödik is kialakulóban van az Atlanti-óceán fölött.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!