Árpád lép Jimmy örökébe

2001.12.20. 07:56
Újabb Zámbó jelenik meg a magyar lemezpiacon. A tragikus körülmények közt elhunyt Jimmy öccse, a rá félelmetesen hasonlító Árpád elkészítette első maxi CD-jét, amely szombaton már ott lesz üzletekben. Árpád egyébként kissé megváltoztatta a keresztnevét, Árpy lett, így, y-nal írva.
A január 2-án tragikus körülmények között elhunyt Jimmy öccse, Árpád a nyáron már a nyilvánosság elé állt: a Zámbó Band énekeseként lépett színpadra, Lajcsi meghívására pedig bemutatkozott a Dáridóban is - közölte a Blikk. A Jimmyre félelmetesen hasonlító Árpád együttesük országos turnéján természetesen bátyja legszebb számait énekelte. Majd a szárnyai alá vette az a Kaszás Péter, aki hosszú időn át Jimmy nótáinak szerzője volt, s friss dalokat komponált Árpádnak. Ott állt mellette a kitűnő zenész, Muck Feri is.

Árpád egy hónapot töltött Kaszás stúdiójában, s máris megszületett első lemeze.

- Az egyik szám, az Egy hangról álmodom című dal Jimmyről és rólam szól - mondta Árpád -, hiszen ő ma is itt van velem. A fájdalom nem csitul. Szörnyen hiányzik édesanyánknak és nekünk, a testvéreinek is. Nem tudok úgy énekelni, hogy ne gondolnék rá. Ezért született meg ez a dal.

A CD és a kazetta címe ez lesz: A szerelem hoz tűzbe.