Anyát és lányát ölte meg a betörő

2002.06.19. 10:36
A rendőrség megtalálta azt a betörőt, aki kalapáccsal, brutális módon ölte meg szomszédjait: két nőt, anyát és lányát. A harminc éves férfi a lakásban lévő értékeket magához vette, és elmenekült. Később a rendőröknek azt mondta, éhes volt, és csak enni akart a szomszédjainál.
Elfogták azt a betörőt, aki brutálisan meggyilkolt két nőt a Komárom megyei Nagyigmándon. A HavariaPress úgy tudja, hogy a férfi több mint húsz kalapácsütéssel ölte meg a 65 éves asszonyt és 35 éves lányát. A 30 éves férfi, aki az áldozat szomszédja volt, kedd reggel tört be az idős asszony házába, megölte az ott tartózkodó két nőt, majd a lakásban található értékeket összeszedte és elmenekült.

Ismerős volt

A tettes ismerősként mozgott a házban és környékén, mivel az áldozatok több alkalommal is kisebb munkákat adtak neki és más módon is támogatták, segítették a férfit és családját. A rendőrséget értesítette az asszony fia, aki reggel akarta meglátogatni édesanyját, azonban észrevette, hogy valaki járt a házban. A tanúk elmondása alapján a rendőrök keresni kezdték a szomszédot, akit végül délután Tatabányán elfogtak.

Enni akart

A tettes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy miután elmenekült a házból, többször vonatra szállt és Győrben, illetve Budapesten eladta a lopott holmikat. Azt állította, csak azért ment be a szomszédokhoz, mert éhes volt és több napja nem evett. Arra a kérdésre, hogy miért ölte meg őket ilyen kegyetlen módon, már csak zavaros válaszokat adott. A férfit a rendőrség őrizetbe vette és eljárást indított ellene.