Vilma
-7 °C
4 °C

Vádemelés az öt ember életét követelő kamionbaleset okozója ellen

2003.11.22. 18:32
Vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészség az ellen a bosnyák állampolgárságú kamionsofőr ellen, aki szeptemberben a Veszprémet elkerülő útgyűrűnél okozott halálos balesetet - közölte a főügyészség sajtóreferense szombaton. A balesetben öt ember vesztette életét.
Az előzetes letartóztatásban lévő kamionsofőr ellen több ember halálával járó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a főügyészség - tudatta Nagy Judit közleményben.

A vádirat szerint a kamionsofőr szeptember 28-án hajnalban a Veszprémet elkerülő útgyűrű déli szakaszán közlekedett járművével Ajka irányába. A sofőr a Füredi úti kereszteződésnél a forgalmi lámpa piros jelzését nem észlelte, azon áthaladt a kamionnal és a szemben lévő várakozó személygépkocsiba rohant 78-83 kilométeres sebességgel. A kamion a személyautót maga alá gyűrte, 168 méteren át tolta az úttesten, miközben az útról letaszított egy másik személyautót is.

A kamion alá gyűrődött autó kigyulladt, utasai - négy nő és egy férfi - a helyszínen életét vesztette. A másik személyautó utasai nem sérültek meg. Sértetlen maradt a bosnyák kamionos is. A sofőr fékhibára hivatkozott a baleset okaként, de a rendőrség a helyszínen tartott vizsgálatkor nem zárta ki, hogy a sofőr elaludt a volán mellett.

A Népszabadság információi szerint a balesetben elhunyt asszony és két lánya is, akinek apja és nagyapja is öngyilkosságot követett el a család nőtagjainak elvasztése után. Az RTL Klub Híradója szerint a sofőr akár nyolc éves börtönbüntetésre is számíthat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.