Húsz évet kapott a kapás gyilkos

2005.04.12. 16:18
A 27 éves Takács István édesapját indult meglátogatni, de aztán inkább ismerőséhez vette az irányt, aki viszont azt tudta róla, hogy gyakran lovasítja meg mások értékeit, ezért nem engedte házába. Ezért Takács agyonverte, majd kifosztotta.
Húsz évet kell fegyházban töltenie a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott jogerős határozata szerint annak a férfinak, aki két évvel ezelőtt Pécsváradon kapával agyonütötte ismerősét. A többszörösen büntetett előéletű, 27 éves Takács István 2003. február 27-én Pécsről Pécsváradra indult, hogy meglátogassa édesapját. Amikor nem találta otthon, úgy gondolta, apja felment a komlói szőlőhegyre, ezért utána indult. Mivel hideg volt, útközben úgy döntött, mégsem megy fel a hegyre, inkább egy közelben lakó ismerősénél tölti az éjszakát.

Közismert tolvaj

Az 56 éves "ismerős" férfi azonban tudta: Takács István többször tulajdonította már el mások személyes tárgyait, ezért háza ajtajában távozásra szólította fel, majd lökdösni kezdte a hívatlan vendéget. Takács István ekkor felkapott egy, a bejárat közelében talált kapát és annak fokával a férfit legalább hét alkalommal fejbe vágta. A sértett a földre esett, majd néhány percen belül belehalt sérüléseibe.

Vitt volna bankkártyát, kocsit

A gyilkos ezután átkutatta a házat. Megtalálta az áldozat bankkártyáját a hozzá tartozó PIN kóddal, majd a telefon zsinórját kihúzta a falból, a bejárati ajtót pedig bezárta. Később bement a garázsba, feltörte és megpróbálta elindítani az áldozat autóját, de nem járt sikerrel. Takács István gyalog távozott a helyszínről, a lopott bankkártyával hetvenezer forintot vett fel bankautomatákból, de a rendőrség rövid időn belül elfogta és eljárást indított ellene.

A vádlottat az első fokon a Baranya Megyei Bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben, kifosztásban és egyebek mellett rongálásban találta bűnösnek, amelyért húsz év fegyházbüntetésre ítélte.