Vilma
-7 °C
4 °C

Videózással kutat a rendőrség Józsika támadói után

2005.05.19. 16:15
Az emberölés kísérlete miatt nyomozó rendőrök "nagyon-nagyon sok órányi" rendőrségi videófelvételt is végignéznek, hogy megtalálják a támadót, miközben további tanúkat is próbálnak felkutatni. Az esetleges tanúk jelenkezését szeretnék ösztönözni a nyomravezetői díj felemelésével is.

A rendőrség továbbra is a militáns, hagyományőrző, fegyverbarát szervezetek tagjai között keresi a 21-es buszon leszúrt roma fiú támadóit. A lehetséges gyanúsítottak száma több százra rúg, a rendőrök szerda hajnalban előállítottak ugyan négy embert, a tanúk azonban nem ismertek rá a támadókra az előállítottakban.

Egymillióra emelték a vérdíjat


A feltételezett elkövető

Az ügy megoldásán nagy erőkkel dolgozó Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya mindeközben további tanúkat próbál felkutatni, elsősorban a buszon ülők jelentkezését várják. Mivel a buszról többen próbálták felhívni a rendőrség, illetve a mentők telefonszámát, ezért többen számíthatnak arra, hogy a híváslisták alapján megkeresik őket a nyomozók.

Az esetleges tanúkat szeretnék ösztönözni a nyomravezetői díj felemelésével is, Gergényi Péter, Budapest rendőr-főkapitánya csütörtökön megduplázta a korábbi összeget, így már bruttó egymillió forintot ajánl a rendőrség a használható adatokért. A fiú családja a vasárnapi antirasszista demonstráción ötszázezer forinttal toldotta meg a nyomravezetői díjat.

A rendőrség a szóba jöhető bejegyzett és be nem jegyzett civil szervezeteket, azok jelenlegi és volt tagjait, valamint a hozzájuk csapódókat egyaránt ellenőrzi. Egy részük internetes oldaluk alapján került a nyomozók látókörbe. "Ezek jó része tisztességes, társadalomra veszélytelen csoport, de azt vizsgálni kell, hogy van-e tagjaik között esetleg valaki, aki ennek ellenére gyanúsítottként szóba jöhet" - hangsúlyozta Tóth Gábor, a főkapitány bűnügyi helyettese.

Rendőrségi videók

Az emberölés kísérlete miatt nyomozó rendőrök emellett "nagyon-nagyon sok órányi rendőrségi videófelvételt" is végignéznek, hogy megtalálják a támadót. A videókazetták zöme bejelentett és illegális szélsőséges tüntetéseken, megmozdulásokon készült, egyelőre az egy, másfél évnél nem régebbi felvételeket fésülik végig, tudtuk meg Tóth Gábortól.

A kedden kihallgatott Józsika, két barátja és egy kívülálló vallomásai alapján a rendőrség most már biztos abban, hogy nagy valószínűséggel rasszista indítékú, indulati bűncselekményről van szó. Azt, hogy egy esetleges korábbi konfliktus miatt következett volna be a támadás, vagy hogy haragosa lehetett a kardos férfi a roma fiúnak, nem valószínűsíti a rendőrség. Az, hogy a tizenöt éves fiú előélete esetleg nem makulátlan "a jelen ügy szempontjából mellékes" - mondta Tóth Gábor.


Az egyelőre ismeretlen tettesekről készült fantomkép