Katonai oktatás közben robbant akna Szolnokon

2006.05.23. 15:27
Egy katonatiszt meghalt, két társa megsérült Szolnokon, miután egy gyakorlati oktatás közben felrobbant valami, amiről még nem tudják, hogy mi és hogyan robbant.

Súlyosan megsérült kedden délelőtt, és a HavariaPress értesülései szerint kórházba szállítás után meghalt az a katonatiszt, aki Szolnokon, a Magyar Honvédség kiképző központjában tartott gyakorlatot. Két társát kórházban ápolják.

A katonák aknaismereti gyakorlatot tartottak és eközben, eddig még ismeretlen okból történt a robbanás, mondta Bocskai István honvédelmi szóvivő.

Nem tudtak segíteni rajta

A HavariaPress szerint a katonákat a szolnoki Hetényi kórházba szállították. A legsúlyosabb sérülést szenvedett katona belső szerveit a repesz szétzúzta, a sebészek nem tudtak rajta segíteni.

Hogyan ne robbanjon fel

A szóvivő elmondta, hogy a Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezredének állományába tartozó kiképzők a nemzetközi katonai megfigyelő tanfolyam hallgatóinak tartottak kiképzést. A május 15-én kezdődött tanfolyamon tíz ország 26 tisztje tanul az ENSZ, az EBESZ és az EU, illetve más nemzetközi szervezetek békeműveleti szerepéről és a megfigyelői feladatokról. Egyebek között légi felderítési, járőrözési és aknamentesítési feladatokra készítik fel őket.

A balesetben egy tiszt és két tiszthelyettes sérült meg, a hallgatók közül viszont senkinek sem esett baja.

A helyszínen volt egészségügyi biztosítás, amelynek tagjai azonnal megkezdték a sérültek ellátását, a mentők pedig kórházba szállították a sérülteket. A katonai ügyészség vizsgálatot indított az ügyben, a rendőrség lezárta a helyszínt.