Natália
-3 °C
7 °C

MSZP-civilek: 2:0

2006.06.27. 09:40
Kékesi Tibor szocialista képviselő nem fogadta el szomszédja bocsánatkérését, amit Kaló Máriának azért kellett levélben megfogalmaznia, mert lefilmezte, amint a képviselő az ő garázsa elé parkol, majd bántalmazza az asszonyt, és ezt nyilvánosságra hozta. Kékesi százezer forintot kapott.

Három évig húzódott Kékesi Tibor szocialista országgyűlési képviselő kálváriája. A VI. kerület MSZP-s országgyűlési képviselője a II-III. kerületi bíróság döntése értelmében 100 ezer forintot nyert szomszédjától, aki a Hír Tv-n keresztül, törvénytelen módon, nyilvánosságra hozta az abban az évben kiteljesedett konfliktusuk történetét megörökítő videofelvételt, írja a Magyar Nemzet.


Kékesi Tibor

Kaló Mária azt filmezte le, hogy Kékesi autója közös garázsuk előtt, rossz helyen parkol. A szocialista politikus kifogásolta a filmfelvételt, majd dulakodni kezdett az asszonnyal, akinek a keze megsérült, ruhája elszakadt. A nő feljelentést tett, de a parlament megvédte, és a képviselőt nem adta ki az igazságszolgáltatásnak. A nő a felvételt odaadta a hírcsatornának. Kékesi ezért perelt.

Fél évvel később a bíróság elmarasztalta az asszonyt, és bocsánatkérésre kötelezte. A nő erre bocsánatkérő levelet írt szomszédjának, akinek viszont nem tetszett sem a levél tartalma, sem a nyilvánosságra hozás módja, ezért végrehajtást kért a nő ellen. A bíró Kékesinek adott igazat, mert a levél jóllehet olyan, mintha bocsánatot kérnének benne, de a nő, mint bántalmazott írta. Így olvasva a levélíró valójában nem kér elnézést, vélekedett a bíró. A nő fellebbez a határozat ellen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!