Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Mindenkiből lehet bűnös

2002.07.30. 08:16
Hibás rendőrségi szoftverek miatt az autósok és kerékpárosok rövidebb őrizetbe vétele sajnos elkerülhetetlen. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a Ceglédi Biciklitolvaj után.
Az Index Logisztikai és IT Szakcsoportja ezúttal tudatja minden Magyar állampolgárral, hogy ha helyváltoztatásaihoz autót, esetleg kerékpárt használ, érdemes programjába néhány órás pufferidőt beépíteni, mivel a rendőrség lopottautó- és -kerékpár-nyilvántartó programjának hiányosságai miatt a rövidebb őrizetbe vételek sajnos néha elkerülhetetlenek.

A közérdekű közleményt még nem olvashatta Cifer Attila, aki ezért az alulinformált állampolgárok értetlenkedésével fogadta, hogy július 7-én, vasárnap este, a Nagytétényi út és a Rózsakert utca kereszteződésénél kerékpározva megállították a rendőrség munkatársai. A kerékpározó elé vágó járőrkocsiból kiszálló rendőrök először felelősségre vonták Cifert, amiért a forgalomirányító lámpa piros jelzése mellett keresztezte a Kolozsvári utat. Cifer azonban azt állította, nem járt a Kolozsvári úton. Sógora érdi ingatlanától budapesti otthona felé tartva ugyanis, az ésszerű útvonalat követve, nem áll módjában keresztezni az említett utat.

A rendőrök ezután felszólították az állampolgárt kerékpárja gyári számának bemutatására. Miután eleget tett a kérésnek, a rendőrök rádiójukon kapcsolatba léptek a központtal, bediktálták az azonosító számsort, majd hamarosan közölték, a gyári szám szerepel a lopott kerékpárok nyilvántartásában.

Cifer azzal védekezett, hogy a Csepel Woodland márkájú kerékpárt közvetlenül a gyárból vásárolta, és azt saját kívánságai szerint, egyenesen az ő számára szerelték össze. A rendőrök viszont, mivel még azt is tudták, hogy a kérdéses járművet Ceglédről tulajdonították el, szükségszerűnek látták az ügy haladéktalan kivizsgálását. Így a gyanúsított és a kerékpár azonnali előállítása mellett döntöttek.

Cifert felvetette, hogy az autó előtt hajtva bekerekezik a kapitányságra, ám a rendőrök, tartva a szökéstől, szétszerelték a kerékpárt. A lopott járműnek csomagtartóban, és a gyanúsítottnak a hátsó ülésen történő elhelyezése után a XXII. kerületi rendőrkapitányságra hajtottak.

A gyanúsított még a rendőrkapitányságra menet javasolta, hogy álljanak meg a közelben található lakásánál, ahol a kerékpár tulajdonviszonyát könnyen tisztázhatná az adásvételi szerződés bemutatásával. A rendőrök azonban - a szabályzatra hivatkozva - ragaszkodtak az azonnali elzáráshoz, és a tüzetes kivizsgáláshoz.

A Ceglédi Biciklitolvajt fogdába zárták amíg bűnössége kétséget kizáróan be nem bizonyosodik. A rendőrök foganatosították a szükséges óvintézkedéseket, így Cifer eleinte nem jutott folyadékhoz, és jó ideig nem is telefonálhatott, noha jelezte, hogy "egy telefont még a filmekben is megengednek".

A járőrök néhány magasabb beosztású tiszt társaságában egy óra múlva kerültek elő, és elnézést kértek az ok nélküli fogva tartásért. Magyarázatul elmondták, hogy a rendőrség lopottjármű-szoftverei a gyári számok utolsó néhány számjegyét nem ellenőrzik, így sajnálatos módon előfordulhatnak kisebb tévedések.

Cifer, aki rácson kívül töltött idejében többek közt térinformatikát tanított a Miskolci Egyetemen, elmondta, hogy a teljes számsort ellenőrző program megírása néhány éves szakirányú képzés után, közepes felkészültséggel, rövid idő alatt elkészíthető. Ha viszont megfelelő szoftver nem áll a rendőrség rendelkezésére, a gyári szám utolsó három, nem ellenőrzött számjegye esetén, 999 alaptalanul őrizetbe vett ember juthat minden egyes valódi bűnözőre. Négy nem ellenőrzött számjegy esetében a sajnálatos módon őrizetbe vettek száma elérheti a 9999-et.

Mivel Cifer Attila nem elégedett meg szabadon bocsátásával, kérdéseit a BRFK panaszirodájához is továbbította. Tudni szeretné, hogy az apró ráhagyással működő szoftver története fedi-e a valóságot. Ha igen, a rendőrség miért nem készíttet a kellemetlen esetek elkerülése érdekében, használható programot? Ha viszont nem, vajon miért került sor az őrizetbe vételre? A 2 hete beadott kérdésekre a panasziroda cikkünk megjelenéséig nem adott választ.

Az Index megkeresésére a XXII. kerületi Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője, Tóth Gábor elmondta, hogy ő az üggyel kapcsolatban "csak részinformációkkal" rendelkezik, "végső következtetéseket pedig a BRFK panaszügyi osztálya von majd le". A BRFK panaszügyi osztálya ugyanakkor az ügy jelenlegi szakaszában nem nyilatkozhat.

Részlet a BRFK-hoz benyújtott panaszlevélből
A következő kérdésekre szeretnék választ kapni:
1. Valóban ilyen a szoftver? Hogyan lehet ezzel hatékony munkát végezni? Ha ez így van, elképzelhetetlennek tartom, hogy a rendőrség vagy a belügyminisztérium informatikusai ne tudnák tovább fejleszteni ezt a programot. (Ugyanis akkor Ők lennének alkalmatlanok munkájukra.) (...)
2. Ha tudják - mert gondolom, hogy ez nem az őrizetbe vételem közben derült ki -, hogy a rendszerük meglehetősen nagy hibaszázalékkal dolgozik, miért nem közlik az esetleges gyanúsítottal? (Remélem a szándékos megfélemlítés nem tartozik az eszközeik közé.)
3. Hogyan bizonyíthatom ártatlanságomat, ha erre minden lehetőséget (szabályzat szerint) megtagadnak? Vagy az ártatlanság vélelme nem illeti meg az őrizetbe vett személyt?

Hangsúlyozni szeretném, hogy nem a járőrök eljárásával kapcsolatban szeretnék kifogást emelni. A fenti események bármilyen sajnálatosak is, már megtörténtek. Ezért kérem, hogy ne bocsánatkérését tolmácsolja, mert egyrészt a kollégái már megtették, másrészt pedig az átélt traumán már nem segít! Szeretnék azonban választ kapni a fenti kérdéseim alapján, hogy mit és mikor fognak tenni az ellen, hogy az ártatlan emberek zaklatását, lehetőségük szerint, a minimumra csökkentsék.