Saját gyermekük gyilkolta meg az 'eltűnt' kerekegyházi házaspárt

2001.07.10. 20:26
Saját gyermekük gyilkolta meg azt a kerekegyházi idős házaspárt, akiknek eltünéséről hetek óta tudósított a sajtó. A Boros házaspár eltünését 30 éves fiuk jelentette be a rendőrségnek június 27-én. Mint most kiderült, a szülőket a család házának pincéjében temették el, miközben a rendőrség országos körözést adott ki rájuk.
Az eltűnt kerekegyházi Boros házaspár fia kedden délután beismerte, hogy szüleit ő gyilkolta meg. A 30 éves férfi bejelentése szerint június 27-én nyomtalanul eltűnt házaspár felkutatásában a rendőrség a testületet ért vádak ellenére sem tétlenkedett, viszont az első perctől gyanúsnak találták magát a bejelentőt.

A fiatalember keddi vallomása szerint a jelzett napon édesanyja reggel elment dolgozni, ő pedig édesapjával "akit sosem szeretett", hozzákezdett a nyúlketrecek tyúkketreccé alakításához. Valamin összevitatkoztak, és a fiú a munkaeszközként kezében lévő kalapáccsal fejbe sújtotta apját. Elmondása szerint a sérült hörögni kezdett, levegőért kapkodott, láthatólag nagyon szenvedett. Hogy megrövidítse haláltusáját, bement a házba egy késért, s leszúrta az apját. A fiú ezt követően a délután hazatérő édesanyát megfojtotta. A 62 éves apát és az 55 éves anyát fiuk a pincében temette el. A rendőrök a holttesteket kedden este röviddel kilenc óra előtt találták meg, pontosan ott, ahol a szülei meggyilkolását beismerő fiú megmutatta.

A házaspár gépkocsiját - melyet utóbb a rendőrök megtaláltak - a fiú vitte ki a kerekegyházi tanyavilágba, hogy félrevezesse a nyomozókat. A rendőrség a fiatalembert több emberen elkövetett emberölés alapos gyanújával őrizetbe vette.

A kisváros lakói kezdettől fogva gyanították és több riportban jelezték is, hogy véleményük szerint az "eltűnt" házaspár bűncselekmény áldozata lett, azt azonban senki sem feltételezte, hogy gyermekük volt a tettes.