Nem vesz abuzált csirkéket a KFC

2004.07.22. 15:41
A Kentucky Fried Chicken amerikai beszállítója tizenegy alkalmazottját tette ki az utcára, miután videofelvételek tanúsították, hogy rugdalták, dobálták és falhoz csapkodták a csirkéket. A BBC tudósítása szerint a KFC megdöbbent a felvételeken, és nem vesz több csirkét a nyugat-virginiai tenyésztőtelepről.
A Pilgrim's Pride nevű vállalkozás beígérte, hogy mindenkit elbocsát, aki felelős a nyugat-virginiai Moorfieldben történt baromfiak elleni erőszakért Az ügy akkor pattant ki, amikor a Peta nevű állatvédő szervezet bemutatott egy videofelvételt, amelyen a cég alkalmazottai tapossák, rugdossák, dobálják az élő csirkéket.

Azonnali elbocsátások

A Kentucky Fried Chicken ezt követően bejelentette, hogy leállítja a vásárlásokat a moorfiedi telepről. A Pilgrim's Pride, amely az Egyesült Államok második legnagyobb baromfitenyésztője, belső vizsgálatot indított, amelynek eredményeként három menedzsert és nyolc munkást azonnali hatállyal elbocsátottak. A cég elnöke, OB Goolsby azt állította, hogy a nyomozást mindaddig folytatják, amíg meg nem bizonyosodtak arról, hogy minden felelőst elszámoltattak. A Pilgrim's Pride közleménye szerint egy ismert állatvédő szakértőt is bevontak a telep vizsgálatába.

Szórakoztak velük

A Peta (Szervezet az Állatokkal Szembeni Etikus viselkedésért) egyik "nyomozója" tavaly október és idén május között készített felvételeket Moorfieldben. A felvételek alapján az is bizonyítható, hogy a cég alkalmazottai többször letördelték a csirkék csőrét, festéket szórtak a fejükre, kitekerték a nyakukat, dohányt tömtek beléjük illetve szórakozásképpen összekötözték a lábukat. A csoport ügyészségi vizsgálatot követel az ügyben. A KFC bejelentette: megdöbbent az eseten, és addig szünetelteti a vásárlást, amíg a Pilgrim's Pride nem tudja bizonyítani, hogy nem történnek hasonló állatkínzások Moorfieldben.