Ambrus
-7 °C
3 °C

Tíz év a kínai gyilkosnak

2003.02.25. 12:18
Tíz év fegyházra, az országból való kiutasításra ítélték azt a kínait, aki 2002 májusában húsvágó késsel gyilkolta meg honfitársát. A büntetést Magyarországon hajtják végre, az ítélet jogerős.
Tíz év fegyházra és az országból való kitiltásra ítélte a Legfelsőbb Bíróság azt a kínai férfit, aki tavaly májusban megölte egy honfitársát - tudta meg a HavariaPress. A huszonéves kínai férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolták. A vád szerint a fiatal férfi még Kínában ismerkedett meg a későbbi áldozatával. Megállapodtak, hogy a vádlott Magyarországra jött dolgozni a sértett éttermébe szakácsnak, 3 hónapra. Cserébe a vendéglős azt ígérte, hogy holland vízumot szerez neki.

A fiatal férfi egy éven keresztül várta az ígért vízumot. 2002. május 13-án, Nyugati téri lakásában felelősségre vonta a vendéglőst. Parázs vita, majd verekedés tört ki, ehhez a lakás több lakója is csatlakozott. A vádlott ekkor a konyhába ment, ahol felragadott egy húsvágó kést és azzal kezdte kaszabolni a vendéglőst. A verekedés többi résztvevője az esetet látva kimenekült a szobából, a sértett pedig nem tudta megvédeni magát. A késelő fiatal férfi így 12 súlyos sebet ejtett az áldozatán, aki fél órán belül, a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A vádlott, elfogása után beismerő vallomást tett. A Fővárosi Bíróság ennek alapján - 2002. júliusában - első fokon 10 év fegyházra és az országból való végleges kitiltásra ítélte. A védő akkor fellebbezett, a mai ítéletnél azonban a bíróság helyben hagyta az első fokú határozatot. A vádlott tavaly július óta már előzetes letartóztatásban van, az azóta eltelt idő beszámít a szabadságvesztés időtartamába. A büntetést Magyarországon hajtják végre, az ítélet jogerős.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.