Túlvilági kincsvadászat

2000.08.25. 17:45
Jim Bethany kincse felkutatására indul, amit állítása szerint John Seamanként ásott el előző életében a walesi Swansea-ben. Az előző életben szerzett javakhoz is joga van az embernek, legalábbis talán ezt a tanulságot szűrhetjük le egy 58 éves amerikai üzletember történetéből. Jim Bethanynak egy hipnózisterápia során előhozott emlékeivel sikerült meghatároznia a helyét annak a kincsnek, amit még ,,mint John Seaman" ásott el.
Bethany úr állítása szerint előző életében Walesben élt, ott nősült, és később a waterloo-i ütközetben esett el, mint katona. Bevallása szerint az indiai gyarmatról gyűjtött javait ásta el Swansea-ben, ott, ahol most egy városi park üzemel. Később szeretett volna visszatérni és megkeresni a kincset, amiben megakályozta idő előtti halála. Bethany nyolc évvel ezelőtt kereste fel a Gower Társaságot, egy helyi történészegyesületet, hogy saját maga felől érdeklődjön.

Swansea, Wales
Jim most visszatért előző életének helyszínére, hogy visszaszerezze egykori tulajdonát, emlékei szerint ezüstpénzeket és ékszereket. A swansea-i városi tanács megadta neki az engedélyt arra, hogy a park egy meghatározott területén ásni kezdjen. A terület nagyjából négy négyzetméter nagyságú, ami arról árulkodik, hogy az amerikai férfi biztos a dolgában. A pontos helyet kincsrablóktól tartva nem közölték a sajtóval.

A dolog furcsasága, hogy a kincs helye ismert, viszont a tulajdonjog vitás. A probléma az, hogy ha még el is ismerik a lélekvándorlást mint tényt, nem lehet tudni, vajon jogosan illet meg valakit az, amit előző életében birtokolt vagy birtokolni vélt. A tanács döntésével persze nem foglalt hivatalosan állást a lélekvándorlás mellet, valószínűleg inkább egy hóbortos idegen óhajának tettek eleget, aki a park általa felásott területének helyreállítását is magára vállalta.

Előző életének helyszíne
Jim Bethany egyébként hétköznapjaiban, amikor nem egy-egy előző élete tulajdonai után kutat, New York-ban él, és egy régiségbolt tulajdonosa. Talán azt reméli, hogy a megtalált kincseket boltjában értékesítheti, az értük kapott pénzt pedig befekteti, vagy egy bankbetét formájában kamatoztatja. Végrendeletében pedig meghagyja, hogy a pénz tulajdonosa csakis ő lehet valamelyik következő életében, amikor is jelentkezik érte. Ha jól meggondoljuk, az elgondolás nem rossz, hiszen ha Bethany úr csak párszáz év múltán születik újra, úgy egy igen tekintélyes méretű bankbetét boldog tulajdonosa lehet.