Ambrus
-7 °C
3 °C

Fegyelmit kezdeményeznek a jegyző ellen S. Kitti ügyében

2002.10.13. 11:58
A lakócsai körjegyző a vizsgálat szerint tudott a családját sanyargató férfi tetteiről, mégsem lépett. Ráadásul azt sem vizsgálta meg, miért hiányzik rendszeresen az iskolából a később nevelőapját fejbe lövő lány.
Fegyelmi felelősségre vonást kezdeményezett a lakócsai körjegyző ellen a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal, mivel vezetőjének álláspontja szerint, nem tette meg a szükséges intézkedéseket a körjegyzőséghez tartozó Tótújfaluban lakó kiskorú lány családi veszélyeztetettségének megszüntetése érdekében - jelentette az MTI.

A közigazgatási hivatal közleménye szerint az ügyben azt követően rendelt el vizsgálatot egyrészt saját hatáskörben, másrészt az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium utasításának eleget téve a Somogy Megyei Gyámhivatal, miután a 14 éves lány augusztus végén, a rendőrségi kihallgatásakor tett vallomása szerint pisztollyal lelőtte ágyban fekvő, 48 éves nevelőapját. A bűncselekmény elkövetésének gyanúsítottja, S. Kitti tettét azzal magyarázta, hogy a férfi tíz éven át rendszeresen bántalmazta őt és édesanyját.

A közlemény szerint a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal a fegyelmi eljárást azért tartja indokoltnak, mert a vizsgálat során megállapították, hogy az első fokon gyámhatóságként intézkedni köteles lakócsai körjegyző - bár tudomása volt a kislány veszélyeztetettségéről - mégsem indított eljárást a bejelentések tisztázása érdekében.

A hivatal álláspontja szerint a körjegyző abban is mulasztott, hogy nem ellenőrizte, miért hiányzik a kislány rendszeresen az iskolából. A fegyelmi vizsgálat elindításáról a lakócsai székhelyű körjegyzőséghez tartozó négy település együttes képviselőtestületi ülésén kell dönteni. Mint ahogy arról is, hogy ha lefolytatják az eljárást, annak lezárást követően elmarasztalják-e a körjegyzőt.

A lakócsai körjegyző az ügy befejezéséig nem kíván nyilatkozni.