Miklós
-7 °C
2 °C

Nem zárják be Simek Kittyt

2003.09.05. 15:22
Első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a mostohaapja meggyilkolásával vádolt fiatal lányt, az idő közben médiasztárrá lett Simek Kittyt. Egy év és nyolc hónap, fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetést kapott, melyet azonban a bíróság három évre felfüggesztett. Anyjának, aki bűnpártolás miatt állt a bíróság elé, szintén nem kell börtönbe vonulnia: hét hónapi, két évre felfüggesztett büntetést kapott.
A vád szerint a tizennégy éves tótújfalusi lány tavaly augusztus 30-án agyonlőtte alvó mostohaapját, az őt ért gyakori bántalmazások miatt. A lány és az anya vallomásai szerint a helyi kocsmát bérlő, fegyvermániás mostohaapa éveken keresztül bántalmazta és szexuálisan zaklatta Kittyt. Kétséget kizáróan azonban nem lehetett bizonyítani a szexuális zaklatást, azt a szakértői vélemények nem erősítették meg.

Kiderült azonban, hogy az anya, sőt Kitty is rendszeres fogyasztó volt a meggyilkolt apa italboltjában. Ennél fogva a háztartást gyakorta elhanyagolták, emiatt pedig a férfi sűrűn verte a feleségét. A lány a nyomozás során mindvégig beismerte a gyilkosságot.

A bíróság Kitty esetében nyomatékos enyhítő körülménynek minősítette fiatal korát, beismerő vallomásait, valamint azt, hogy apja rendszeresen bántalmazta őt a bűncselekmény elkövetése előtt. Az asszony esetében ugyancsak több nyomatékos enyhítő körülményt állapítottak meg. Így például a megrendült egészségi állapotát, valamint azt, hogy kislánya érdekében esett a bűnpártolás vétkébe. Az ügyészség súlyosbításért, a védelem további enyhítésért fellebbezett, az ítélet nem jogerős.

Simek Kitty egyébként vőlegényével kéz a kézben hagyta el a tárgyalótermet, s hétfőtől egy barcsi ipari szakközépiskolában kezdi meg középiskolai tanulmányait.