Kossuth-levelet vett a bolhapiacon?

2004.03.16. 16:46
Vélhetően Kossuth Lajostól származó levélre bukkant egy szolnoki régiséggyűjtő, aki - amennyiben feltevése helyesnek bizonyul - a magyar államnak szándékozik felajánlani az értékes dokumentumot.
A vízjeles papírra, helymegjelölés nélkül, 1849. augusztus 18-i keltezéssel írott, négyoldalas levélen először csak az államférfi neve tűnt fel Szénási Gyula szolnoki gyűjtőnek, aki a dokumentum alapos tanulmányozása után úgy ítélte meg, hogy a "Kossuth Lajos Igazság Védőjének búcsú szavai a Magyar Hazához" című kézirattal ritka relikviát talált.

A levélhez egy budapesti bolhapiacon jutott hozzá, ahol egy osztrák kitüntetést adott érte. Az ismeretlen román eladó a papír eredetéről annyit elmondott, hogy a megsárgult, véres levelet Szegeden, egy felszámolt temető romos épületének törmelékei között találta - nyilatkozta a szolnoki gyűjtő.

A nehezen olvasható levél szövege - amelyet már "átírtak" -, betű szerint így kezdődik: "Hazám! Magyarok hazája! Isten veled kínok hazája, többé nem láthatom hegyednek ormait, többé nem mondhatom Anyámnak nem hazámnak azon földet, mellyen Anyám emlőiből szoptam az Igazság és Szabadság tejét. Hazám! Megmegbocsájthatsz é annak, ki jól létedért küzdtve, most rajtad kívül kénytelen földön futóvá barangolni; megbocsájthatsz é nékem; ki belőled csak annyit mondhatok hová most letérdepelve vagyok."

Szénási Gyula elmondta, hogy még tartanak a levél eredeti voltának tisztázására kezdett vizsgálatok, ugyanis a szolnoki Damjanich János Megyei Múzeumba és az Országos Széchényi Könyvtárba is eljuttatta a dokumentumot, illetve annak a másolatát. Véleménye szerint a papír vízjele, a fogalmazás, továbbá a betűk írásjegyei alátámasztják feltevését.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy a lelet valódi, úgy felajánlja azt a magyar államnak, hiszen úgy véli, széles körben hozzáférhetővé kell tenni a tanulságos történelmi dokumentumot. Szénási Gyula elmondta: szerinte a levélen lévő vérfoltok is nagy valószínűséggel Kossuthtól származnak, mivel a keltezés szerinti időpontban a politikus már súlyos - vérzéssel járó - tüdőbeteg volt.