Tizenkilenc év után tért magához a kómából

2007.06.02. 19:24
Tizenkilenc évet töltött kómás állapotban egy lengyel férfi. Amikor visszanyerte öntudatát, meglepődve tapasztalta, hogy hazájában időközben a demokrácia és a piacgazdaság vette át a kommunizmus és a tervgazdaság helyét.

Jan Grzebski 1988-ban, egy baleset következtében került öntudatlan állapotba. Orvosai csak 2-3 évet jósoltak neki, számolt be róla szombaton a lengyel tömegtájékoztatás.

A most 65 éves vasutas életét felesége gondoskodása mentette meg. Egy csapat tapasztalt ápolóval felérő szakértelemmel ápolta a férjét, és hogy a felfekvéseket megelőzze, minden órában változtatta a beteg testhelyzetét.

"Amikor kómába estem, a boltokban csak teát és ecetet lehetett kapni, a húst jegyre adták és a benzinkutaknál hatalmas sorok kígyóztak. Most pedig azt látom, hogy az emberek mobiltelefonnal járnak-kelnek az utcán, a boltokban pedig annyi az áru, hogy szinte beleszédülök" – álmélkodott Grzebski.

Az eltelt idő alatt mind a négy gyermeke megházasodott és született 11 unokája. Mint mondta, halványan emlékszik a családi eseményekre, amelyekre felesége kómás állapotban is, tolószékben elvitte, és fel tudja idézni azt is, hogy a családtagjai megpróbáltak kapcsolatot teremteni vele.